A komolyabb probléma azonban igazából az, hogy ez egy olyan mérnöki kihívás, amelynél az emberi tényezõt megfelelõen csak a már kész ûrállomáson lehet vizsgálni. Az emberi tényezõ pedig az, hogy mennyire tud alkalmazkodni az ember a forgó szekcióban fellépõ környezetre. Ugyanis a fej és a láb között az ûrállomás méretétõl függõen század-, de akár tized g gyorsulási eltérés is lehetséges.
Hogy ezt megértsd, itt egy kis példa:
Magyarázat:
A függõleges skála a forgási rádiusz, ha "kerék" típusú ûrállomást akarsz építeni, akkor ugye az átmérõ, vagyis ennek a kétszerese. A víszintes skála a forgási sebesség, fordulat per perc.
Az öt emberalak a bejelölt öt pontra vonatkozik, az emberalak feje a forgási tengely felé néz, az ûrállomás forgó mozgása pedig a bal keze irányába történik. Az elsõ vonal, amely az emberalak fejétõl indul ki, egy labda fejmagasságból való leejtését stilizálja, a vonal a labda útját, a vonalon lévõ pontok a labda pozicióját idõegységenként (tehát sûrûbb pontozás = lassabban lehulló labda). Az emberalak lábától induló vonal pedig ennek a leejtett labdának a további útja, a második lepattanás idejéig.
Látható, hogy a labda egy ívet ír le. Minél nagyobb a forgási rádiusz, annál kisebb az ív.
Középen van egy besatírozott rész, a "komfort zóna", ez az a rész, ahol az ember ezen kép készítõje szerint jól viselné még magát.
Mi történik ha rosszul viseli magát? Nos angolban motion sickness a szó, magyarba nem tudom mi a megfelelõje, talán egyensúly zavar? A lényege, hogy rosszul érzed magad tõle.
A nagy kérdés, hogy mennyire. És mi történik veled, ha ebbõl a gravitációs részlegbõl átkerülsz egy gravitációmentes részlegbe, mert ugyebár jelenleg az ûrhajósok többség még mindig olyan kísérleteket hajt végre, ami pont, hogy a mikrogravitációval kapcsolatos. Ehhez még hozzátenném, hogy az ûrhajósok mindegyike jelezte az "ûrbetegséget", vagyis durván az elsõ két-három nap hányinger, tájékozódási zavar, rosszullét fogja el õket. De volt olyan ûrturísta, aki egy ûrhajóstársa szerint "végighányta az utat". Namost képes-e az emberi szervezet ahhoz alkalmazkodni, hogy mondjuk 16 órát eltölt a mesterséges gravitáció alatt, majd 8 órát meg átmegy a mikrogravitációs részbe dolgozni?
Azt sem tudjuk, hogy mik a határai ennek a komfort zónának. Egyesek szerint 3 fordulat per percnél gyorsabb forgási sebességnél már jelentkezik a hatás, mások szerint a jobb képességû emberek a 6-8 fordulat per percet is elviselik. Egy 2000-es publikáció szerint azonban a 7,5-10 fordulat per perc is elviselhetõ, ha az átállás fokozatos.
Szóval a probléma az, hogy elõször tesztelni kellene, hogy is viselkedik az emberi szervezet ilyen körülmények között. Azonban egy kis méretû forgó ûrállomás is több száz millió dolláros költségvetést feltételez, és lehet, hogy a rajta lévõ ember ettõl még végig hányingerrel fognak küzdeni. Ahol pedig már jó esélyel sikeres lehet, az 100m radius és 3 fordulat per perc - ez viszont több milliárd dollár. Azt pedig nem tudni, hogy a rajta tartozkodó emberek mit is csináljanak - hiszen jelenleg elsõ sorban a súlytalansággal kapcsolatos kísérletekért építenek ûrállomásokat.
Szóval egyfelõl kell egy jól felépített indok, miért is építsen valaki milliárdokért ûrállomást, ahol valószínûleg nem lehet súlytalansági feladatokat és kísérleteket végrehajtani, és kell tapasztalat, amely viszont egy ûrállomást jelent.
Egy 7,5 méteres "dobban" teszteli egy NASA kutató a forgó ûrállomáson való mozgást, 1960-as évek
Informatika és tudomány
