Az Apollo-hajók fedélzeti számítógépe alapfunkciókat látott el: a fedélzeti rendszereket figyelte, az adatokat továbbította a Föld felé, és a földi nagy batár számítógéptõl kapott lista alapján cselekedett. Õ maga nem dolgozott ki pályát.
F-117:
Egy Chuck Yeager szintû pilóta számítógép nélkül is tudná repülni, annyira nem elborult gép. A 30-as években durvább német vitorlázógépek is repültek.
De a pilóták nem mind C.Y.-k, és hogy a bevetésre tudjanak koncentrálni, az eredendõen instabil és rosszindulatú sárkányt meg kell zabolázni.
Pusztán a levegõben maradáshoz és röpködéshez nem kell nagy számítási teljesítmény:
6-8 paramétert figyelõ robotpilótát, repülésirányító rendszert meg lehet oldani és meg is oldottak már az 50-es években, analóg eszközökkel.
A szélcsatornában fölveszik a gép dinamikájára jellemzõ adatokat, a matekos leül és fölír pár differenciál-egyenletet, a mérnök ezeket lefordítja mûveleti erõsítõkre és ronda, gubancos visszacsatolásokra, aztán ezzel akár a budiajtó is képes repülni.
Ugyanez digitálisban pár száz, boltban kapható kis integráltsági fokú alkatrészbõl szintén megoldható, 1-2 kiló az egész, a 70-es években is, akár még Magyarországon is, magyar alkatrészbõl.
A digitális robotot már évekkel az F-117 elõtt meg is valósították egy F-8-ason, az Enterprise siklón illetve a szovjetek egy Szuhoj T-4-en, és 84-ben jött ki az Airbus A320. (ld angol wiki, fly by wire)
Amihez kell a számítási teljesítmény:
- a navigációs rendszer (GPS, inerciális navi, útvonaltervezés a domborzat és ellenséges objektumok figyelembe vételével)
- radar hiányában a legtöbb információt passzív érzékelõkbõl vagy baráti gépektõl kell szerezni, ezeket feldolgozni, rendszerezni és a pilóta elé tenni