Miközben a bajnoki címért folyik a küzdelem, a háttérben is zajlanak az események.
Roger Penske nyilatkozott, mégpedig azt, hogy nagy valószínûséggel három autóval és ugyanaezzel a három versenyzõvel folytatják 2011-ben is. Powerrel nemrég írták alá a szerzõdéshosszabbítást, Castroneves-nek élõ szerzõdése van és Briscoe esetében is jól haladnak a dolgok. Azzal kapcsolatban, hogy a szponzorációs dolgok hogy állnak, annyit mondott: "Az ügyek menetével elégedett vagyok."
Nem kommentálta a Hornish jövõjét firtató kérdéseket.
Wheldon és a Panther Racing közös sajtóközleményben adták hírül, hogy a szerzõdés körüli pereskedés véget ért, megállapodtak. Sõt, még azt sem zárták ki, hogy 2011-ben is együtt dolgoznak. Ez aztán a 180 fokos fordulat:)
AR1 úgy tudja, Dale Coyne-nál nem igen lesz változás jövõre... legalábbis Lloyd helye elég szolid.
Fisher kitérõ választ adott arra, miszerint a pletykák szerint jövõre csak csapattulajként folytatja. Azt mondta, azt teszi, amit a csapatérdek megkíván és ezzel nem egyeztethetõ össze az, hogy holmi idõmérõ edzések miatt nem tudja személyesen képviselni a csapatot szponzori találkozókon...
Roger Bailey, az Indy Lights fõnök azt mondja, jövõ héten jelentik be a FIL naptárat, ami 13 versenyt fog tartalmazni, a hétvégén fixálják le, hogy melyik 13 is legyen az.
Sage Karam, az Andretti Autosport 15 éves amerikai "neveltje" nyerte az USF2000-es bajnokságot Road Atlantában tegnap. 12 versenybõl 9-et nyert idén...
A Verizon eddigi közös IC/NASCAR reklámjai végérõl lekapta a NASCAR Nationwide autót, csak IC-t mutat... bye-bye NASCAR.
Chip Ganassi tartott sajtótájékoztatót rögtön az Indy Lights edzés után és fõleg a bajnoki küzdelemrõl beszélt.
Nem gondolta, hogy a Penske csapatból pont Powerrel kell majd megküzdniük, õ Briscoe-ra vagy Castroneves-re számított.
Ganassi szerint sokkal nagyobb a nyomás a Penske csapaton (pszichológiai hadviselés rulz:)), mert Penske mióta átjött az IRL-be csak egyszer nyert bajnokságot, Power még sose, Dario veterán és többszörös bajnok, több tapasztalattal.
Kérdezték tõle, hogy amit a Penske-nél megtettek, hogy az összes csapatból a legjobbakat beteszik Power-hez, odarakja-e Dario mellé a legjobb szerelõket. Válasz: én ezt már a szezon elején megtettem (pszichológiai hadviselés Act. 2 :)).
Kijelentette: jövõre is két autóval versenyzik a Ganassi csapat. Nem lesz harmadik autó.