Rigidus - pont az ilyen bölcs gondolkodás miatt szenvedtük végig a kommunizmust, és még most is fizessük az árát.
A kapitalizmus alaptétele pedig, hogy mindenkinek dolgozni kell, persze arról szó sincs, hogy igyzságossan osztanák el a javakat, ezt két dolog irányítja az egyik a piac a másik pedig az elõírások (ide sokminden tartozik, úgyhogy inkább most nem szélesítenék), a rendszer minnél államibb (olvasd szociálisabb) annál jobban érvényes a második vagyis az elõírások és annál kevésbé az elsõ vagyis a piac, de ugyanez érvényes a túlzottan államnélküli rendszerekre is, ezért a legjobb a két oldal között lenni, de közelebb a kopasz kapitalizmushoz, mert kevesebb a káros tényezõ mint a szocialista kapitalizmusban. A kommunizmus meg egy baromság aminek esetleg a 100 évvel ezelõtti gazdaságban még volt valami alapja (amikor a gazdaság 95%-ban kézi melõsok voltak) de egy mai gazdaságban õrület még kimondani is.
Ezenkívül igazad van amikor a sznobizmusról írsz (ami az általad említett TV-ben látható, de nem csak ott, sajnos mindenütt körülöttünk is...), de azért nem a kapitalizmus okolható, azért inkább az emberek igénytelensége, fõleg a mûveltségre és a minõségre, a negatívum akkor történik amikor egy tökhülye ember pénzhez jut, akkor tényleg szégyelem magam, hogy ember vagyok... eszeveszett õsszegeket költenek baromi marhaságokra, mert nem tudják kezelni a pénzt, persze ez a modern világ hullámzása, ami minden nagy változásnál elkerülhetetlen (és az elmúlt 15 év nagyon nagy változás volt), idõvel ez csökkeni fog, és mindég kevesebb lesz a hasonló jelenség, mindaddig míg be nem következik a következõ nagy váltás a gazdaságban és akkor valami más hullámzás fogja felfordítani a normálisabb emberek gyomrát, na de ez elkerülhetetlen, a kapitalizmus meg általában mindenkinek ad esélyt, egyformát persze nem, mert azt nem is lehet, de ha kész vagy komolyan dolgozni és okossan gondolkodni akkor más mese, buta fejjel meg minden rendszerben szívja az ember.
benczurzs - nagyon sok a hiba és a téves állítás az iskolákban az egyetemeken és a hírekben is... különben az EU-ban mezõgazdasági túlfoglalkoztatottság van ez a fõ probléma, stukturális problémák vannak az EU-ban és a legnagyobb baj, hogy ezt vagy senki nem akarja bevallani, vagy baromi bölcsességgel felületes megoldásokkal akarnak javítani a helyzeten, na de ez már a párturalkodó (olvasd listárol választás és nem pedig egyéni képviselõk választása) demokrácia egyik hiányossága... na mostmár túl off-topic politizálok.