Egy olyan orbitális hibába botlottam, hogy na még. Az egyik kör után, nem tudtam a saját váramat fejleszteni, mert állandóan az ellenség várát adta be. Hiába voltam az emberekkel, a kalapács ikonra kattintással az Elfek vára jön be, de vásárolni is csak ott lehet. A baj azonban az, hogy az én pénzem fogy, de persze én azokat az egységeket nem irányíthatom. Ezt még tudja fokozni azzal, hogy mivel az Elf várban nincs felépítve a Magic Tower, ezért én kint nem tudok varázsolni... Akkor a saját kontómra ugyan, de húzzam már fel az Elf várban a Magic Tower-t, vagy mégis mit kéne csinálni? Persze kipróbáltam, és nem engedett úgy varázsolni, de az ellenfél meg szórta úgy, hogy nincs is neki közben felépítve. Picit csalás hangulata van, na de mindegy.
Itt jegyzem meg, hogy mindegy hányszor töltöm be a pályát, nem változik lényegesen a helyzet, talán csak olyan apróságok, hogy nem Elf vár, hanem Démon, vagy esetleg úgy érzékeli, hogy nincs is váram.
Jah igen, majd elfelejtettem. Akkor tudom fejleszteni a váram, ha besétálok a fõhõsömmel, ezért gondoltam veszek bele hõsöket, hogy ne kelljen mindig visszasétálni a fenébõl, na de persze azt meg nem lehet, ha bent állok a fõnökkel. Király!
Ööööö, hát így tényleg kurva nehéz a 4. pálya.
Szóval szimpatikus a játék (egy-két elbaszottság ellenére, mint pl. az ennél jellegtelenebb narrátort szerintem nehéz lett volna találni), de félek, hogy a fenti hiba nem kalózkodás elleni védelem...