#35 Huhh ember, én középiskolában megbuktam matematikából (pótvizsga sikerült) - de ezt remélem ellensúlyozza a filozófia iránti érdeklõdésem, tehát:
"ha egy esemény bekövetkezésének kisebb a valószínûse, mint egy másiknak, akkor hogy lehet mégis mindkettõ bekövetkezésére ugyan akkora esély? Ez lehet az én hozzá-nem-értésemmel magyarázható..:)"
(elõször szeretnék egy jótanácsot adni: NE kezdj szerencsejátékba!:)))
Finoman, árnyaltan ugyan, de a példádban azt mondod, hogy 50% esélyed van, hogy nyerj a 6oslotton - vagy igen, vagy nem. -Most én pedig sarkítottam rajta, hogy a kontraszt számodra is feltûnõbb legyen. :)
Nem lehet ugyanakkora esély. 100 számból kívánt 6 számot eltalálnod sokkal valószínûtlenebb (esélytelenebb), mint ha 6 vagy 10 számból kéne kitalálnod a kívánt 6 számot. Sikerülthet ugyan mindkettõ, de a valószínûség nem errõl szól, sokkal inkább statisztika. Minél nagyobb a variációk száma, annál kisebb az esélyed.
Igazából most jöttem rá, hogy Te is így gondolod, csak valamit félreértettél a 23-as hozzászólásom lottos példájában. Valószínûség nem függ attól, hogy a 6os lotton melyik 6 számot x-szeled be, tehát ugyanakkora az esélyed az 1,2,3,4,5,6-os számokkal, mint bármelyik másik 6 számmal.
#31 Biza minden gondolatod, (és ezzel együtt tetted) be van programozva, de mégcsak nem is külön külön szituációkra lebontva, hanem együtt mint egy láncsor. Ok és okozat. Nem is tudnál másképp reagálni, sem másként értékelni, mint amit tapasztalataid és gondolataid (amik ugye ok nélkül nem merülnek föl) diktálnak. Se nem tudsz gondolataidtól eltérõen cselekedni, mivel gondolat cselekedet nem választható el egymástól. Amint gondolsz, már cselekszed is - nem utána, nem elõtte, hanem épp akkor, egyetlen egy idõben. Nagyon sokan tévesen különválasztják gondolatot a cselekedettõl, pedig nincsenek külön. A cselekedet-és-gondolatnak nem kell mozgásra irányulni, tehát amikor egyhelyben ülsz, akkor is megcselekszed, amire épp gondolsz. Gondolat és cselekedet együtt jön, és együtt történik.
Felvetõdõ kérdés: Amikor egy nagybögyü macáról fantáziálsz, vajon megtörténik a dolog? - Igen, meg. Maga a fantázia a gondolat, és közben ülsz-állsz-fekszel a cselekvés, ami így egyben egy újabb ok kiváltója.
Abban a szent pillanatban. Hiába érzed, hogy lehetne másképp, ugyanezen gondolatod értelmében másképp is lesz, de pont a gondolatod következményeként, mint okozat.
Mind képesek vagyunk látni valamilyen szinten az okok egymásutániját,
nem véletlen, hogy tudásunk van, bizonyítani tudunk, és reprodukálunk. -de még csak ezt sem ok nélkül.
Az, hogy ennek a dolognak csak az emberi információ feldolgozó képesség korlátai szabnának határt: Tegyük fel, hogy óriási információ feldolgozó képességgel rendelkezel. Mondjuk annyival, hogy elég lenne arra, hogy az életed kezdetétõl az életed végéig a világ összes történését tudd többek közt a saját cselekedeteid is. És bizony ennek a mondatnak a végén egy rohadt nagy pont van. Mivel hogy tudod az okokat, és saját cselekedeteid, máris nem vagy képes másképp cselekedni. Mert az ok ugyanúgy ok marad. Ha mégis sikerülne másképp cselekedned, akkor elmondhatod, hogy tévedtél valahol a láncolatban a számolás közben. ;-))
Jön a következõ kérdés: Mi volt a végsõ ok? Ha erre lennél kíváncsi, akkor válassz magadnak egy istent, csatlakozz valami szimpatikus szektához, esetleg legyél csillagász, vagy tudós, de mint elõbb leírtam az ok -annak megismerésétõl- még ok marad.
Paradigmaváltásról, és a tudományról írtam egy másik topicba, majd megkeresem, ha érdekel.
Arról, hogy Isten teremtett volna bármit... Hát erre szoktam megkérdezni, hogy Istent ki teremtette? A válasz általában az szokott lenni, hogy õt nem teremtette senki, mert õ öröktõl fogva való. Konklúzió: Ennyi erõvel azt is el tudom képzelni, hogy a világot nem teremtette senki, és az "öröktõl fogva való."
Következõ kérdés: Honnan ez a rakás új gondolat, hogy létesült? Nincs új gondolat. A összefüggések az õskorban is ugyanúgy léteztek amitõl egy autó, vagy egy zseblámpa mûködött volna. Csak az emberek megtanulták látni ezeket az összefüggéseket. Nem lehetséges, hogy ne így lenne, ez egy egyszerû példával is igazolható: Newton elõtt is lefele estek a dolgok, mielõtt még nevet adott volna az összefüggésnek.
Felmerül egy talán etikai kérdés is: Hogy lehet ilyen világképpel élni? Nagyon sok ember számára visszataszító lehet ez a világkép, és nem azért, mert hibát talált az érvelésemben. Az emberek szeretnék a világot megváltani, új dolgokat létrehozni, szeretnének teljesen szabadok lenni, függetlenek mindentõl, elkerülve a halált. Ezért hisznek mindenféle felsõbb lényben, a fejlõdésben, szabad akaratban, vagy bármi másban.
#47: Ja, arról is beszélhetünk, hogy megdugtam a szomszéd Katinénit, de a hozzászólásod vége a logikus konkluzió.:-)
Vlala: A tudomány soha nem hangoztathatja, hogy nincs Isten, mert valamibe vetett negatív hit is ugyanolyan hit.
Aki kétértékû logikát használ annak tényleg valami vagy van, vagy nincs, (ha nem tudja, hogy van, akkor nincs) és ha ez ateizmussal párosul, azt nevezik erõs ateistának. Háromértékû logikával egy ateista világnézete úgy néz ki, hogy "nem hiszek benne" Ez se nem feltételezi azt, hogy létezik, se nem azt, hogy nem létezik, tehát szimplán nem tudja - gyenge ateizmus.
Szerintem a háromértékû logia annyival használhatóbb, hogy amirõl nem tudja, hogy létezik, arról nem gyárt olyan elõítéleket, feltételeket, hogy nem létezik. Amúgy a tudomány is ezen alapul: Vannak még nem-megismert dolgok, de nem veti el a létezésüket.
Régebben olvastam egy über-brutál buddhista okfejtést arról, hogy lehetetlen a mozgás, ami ténylegesen látható a világban (ráadásul a jelenben).
Arról szól, hogy: járt úton már nincs mozgás mert befejezõdött, a meg-nem járt úton pedig még nincs mozgás, mert még nem kezdõdött el.
A megjárt és a meg-nem-járt úttól elkülönítve az éppen járva-levõ út nem ismerhetõ meg. <-- nincs mozgás rajta ergo az éppen járva-levõ út nem létezik. Ezt belátni azért már tényleg vetekszik egy végtelen megtapasztalásával.