Szeretném a fórum filozófikusabb alkatu embereit, és érdeklõdõket egy kis eszmecserére hívni egy témában. Több más fórumban próbálkoztam, de igazából mindegyikben amolyan melléktermékként szerepeltek a témára irányuló hozzászólásaim, vagy elkomolytalankodták, vagy egymást szapulták vita helyett. Tehát megnyitom ezt a topicot, ahol érvelés mellett egymásban kiépíthetjük azt a fajta asszociációs rendszert amiben megérthetjük egymás gondolatait. Elõre szólok, hogy ehhez elég sok figyelemre van szükség, mert sokszor egészen másra fogunk gondolni, akár egy szón is.
A fatalitás
Ha kérdezed, van-e saját döntésed, azt mondom nincs.
A gondolat nem lehet véletlenszerû, esetleges, múltunk egyértelmûen meghatározza mire fogunk gondolni, és mit teszünk. Egyetlen egy fûszál sem görbülhet meg ok nélkül. Ok és okozat, mint egy láncsor követik egymást. Ezek az okok olyan szabályszerûen követik egymást, mintha csak egy természeti törvény lennének, sõt, talán ez az okság a világ legnagyobb törvényszerûsége (ami alá egy rakás más törvényszerûség besorolható). Olyan mint pl. Newton energiamegmaradás törvénye. Energia nem vész el csak átalakul. Anyag sem vész el csak átalakul. Ez olyan szabályszerûség, amire nap-mint-nap építünk. Nem lehetséges, hogy semmibõl valami legyen, és fordítva sem. Az embernek nincs saját gondolata, mivel semmibõl valami nem lehet. Valamibõl sem lehet mégtöbb valami. Nincs létesülés.
A kérdés, hogy akkor honnan ez a rakás új gondolat? A feltalálóknak honnan vannak új gondolataik?
A válaszom, hogy nincs új gondolat, illetve van, de soha nem létesült, hanem okság hatására elõjött. Minden amibõl dolgozunk, már létezik sok-sok ideje, és a feltalálók csak megláttak egyes törvényszerûségeket, amire építhetnek. Butaság azt hinni, hogy a törvényszerûségek, -amiktõl egy kocsi, vagy egy számítógép ma mûködik, -nem léteztek az ókorban, vagy az õskorban. Ha az ellenkezõjét állítjuk, akkor azt mondjuk, hogy Newton elõtt a tárgyak eshettek volna felfelé is. Ez képtelenség. Attól, hogy nem ismerték a gravitáció fogalmát, a törvényszerûség ugyanúgy mûködött.
Ez az okság továbbá nem születésünkkor kezdõdött és nem halálunkkor ér véget. Miután meghalunk, ugyanúgy formáljuk a világot, mint épp ebben a pillanatban. Mert semmi nem tûnik el, és nem létesül. Amit most teszel, annak beláthatatlan következményei vannak a világra, tetteid nem csak közvetlen közeledben érvényesülnek, hanem mint egy láncreakció -terjednek szét a világ minden pontján idõben és térben (persze még terjedniük sem kell, mert minden abban a pillanatban már befolyásolta is a világot - csak a szemléletesség miatt írtam így). Biztos sokan hallottatok már a pillangó-jelenségrõl (készült is valami film róla, még soha nem láttam) - de gondolom a lényege az, hogy egy pillangó szárnycsapása keltette pici kis légörvénybõl a világ másik felén óriás forgószelek keletkeznek. Ha elképzeled magad -az összes világban végrehajtott tetteddel, és saját anyagi (vagy vallástól függõen bármi más:)) testeddel és ahogy ezek a tettek kavarognak a világban, és újabb okként szolgálnak egy következõ okra, ezután elképzeled, hogy meghalsz, már nem érzékelsz semmit a világból, akkor láthatod, hogy semmi, sem tett, sem ami most te vagy, nem szûnik meg haláloddal, hanem tovább kavarog idõben és térben. Kilora, és tettre ugyanannyi marad emberbõl halála után is, mint épp most, és azok következõ okként szolgálnak tettekre, amik új okok lesznek.
Tehát gondolat sem jöhet ilyen ok nélkül, hanem minden gondolat októl jött, és okként szolgál következõ gondolatodra, és tettedre, így determinálva az életet.
Én ezt sokáig determináltságnak mondtam, de napokban felhívták rá a figyelmem, hogy ezt úgy hívják, fatalitás.
A determináltság az, amikor a végsõ ok megnevezett, tehát egy okságon kívüli létezõt feltételezünk, aki irányít, és meghatározza tetteinket, gondolatainkat.
Azt vetette még fel valaki, hogy ennek a fatalitásnak csak a számítási, információ feldolgozó kapacitás szab határt.
De attól, hogy minden okot tudsz, attól az ok még ok marad, és úgy is mûködik, tehát ha elõre tudod minden tettedet és gondolatod, attól még nem tudod befolyásolni az eseményeket, nem tudsz másként cselekedni mint ahogy kiszámoltad. (persze már ehhez a megfigyeléshez is okságon kívülinek kell lenni)
Egy másik megközelítésben a fatalitás:
Soha nem tudsz másképp dönteni, mint ahogy döntesz. Fura ugye? Sokszor mondják az emberek szomorúan, hogy "...pedig annyira akartam" - erre azt tudom válaszolni: Dehogy akartad. Ha másképp akartad volna, akkor másképp lett volna. És így azt tudom mondani, hogy soha senki nem cselekedett semmi akaratától független dolgot. Mivel akarat sincs okságon kívül.
Nincs véletlen.
Szabad akarat csak ezen az okságon kívül létezhet, de akkor pedig abba a paradoxonba ütközünk, hogy bármi bármikor létesülhetne, hirtelen ott teremne a kezemben egy üveg sör a semmibõl (-ami ugye nagyon jól hangzik, de lehetetlen, mert azt jelentené, hogy a semmibõl jött sörrel a világ egy kiloval nehezebb lett). Tehát ez a létesülés, semmibõl valami dolog nem bejövõs.
Másik, hogy elképzeljük, hogy gondolat és cselekvés két különálló dolog. Gondolat nincs külön cselekvéstõl, akkor sem, ha a cselekvés formailag nem mozgás. Például ha nyugodtan ülök egy karosszékben, és gondolok valamit, a cselekvés ezzel a gondolattal együtt történik. Ha nem állok föl, és nem megyek ki a másik szobába, meg sem mozdulok, akkor a gondolatom nem mozgásra irányult, de a cselekvés (jelen esetben az ülés) történik. Téves tehát a feltevés, hogy a gondolat és cselekvés idõben két egymástól elhatárolt dolog.