Amikor kvantumokat emlegetünk, olyankor valamiknek a kvantált=leszabott=megszámlálhatóan véges számát emlegetjük.
Amikor relativitást emlegetünk, akkor egy valamiknek a kvantált térerősségéhez=térbeli sűrűségéhez rendelünk egy kvantált időegységet és ezzel miután az időegység nagyságának függvényében ábrázolunk minden sebességet, így a fénysebességet is, természetesen a fénysebességet is amellyel távolságokat az idő*fénysebességgel kvantálva értelmezzük.
A kvantáló mód=elv=hatás azok az egységek amiket önálló kvantálmányokként elneveztünk: elemi részecskék, mezők térerősségei a részecskék környezetében. Ezt adja maga a fizikai valóság.
Ezzel igazából ugyanazon egyetlen elvet alkalmazzuk két, egymásnak némileg ellentmondani látszó megközelítésből.
Az igazi problémát nem a fizikai valóság leírása jelenti, hanem az, hogy tudósok ezrei élnek (jó fizetéssel) az egyik leíró mód propagálásából, és körülbelül ugyanannyian a másik elvű megközelítés hangoztatásából.
Így a két csapat közös érdeke azt hangoztatni, hogy nem lehet egyesíteni azt ami a fizikai valójában egy és ugyanaz.
Már régen ismert, hogy például a részecskék elektromos mezejének képződése idő függvényű, tehát ebből következően impulzusa van.
Mégsem kezeljük ezt az impulzushordozó felhőt kvantumfelhőként, mert az alkotó elemi kvantumainak nem ismertük fel az önálló kölcsönhatásait. Csoportos kölcsönhatásait pedig különféle elméletek-modellek mentén kezeljük.
Jó példa erre az amikor egy töltött részecske (például egy elektron, proton, vagy ionizált komplett atomok magjai ) elektromos (Coulomb) térerősségének relativisztikus kiterjedését, amelynek az ismerete alapvető például éppen az LHC-ben minden kísérlethez, egyszerűen azzal a felkiáltással, hogy "azt a fizika más területe tárgyalja" teljességgel figyelmen kívül hagyják az adatok értelmezésekor.
Ezzel a mentalitással gondolkodó mainstream vezetői soha nem fogják megengedni a tényleges fejlődést. Vagy csak olyan morzsányi lépésekkel ami az ő érdekeiknek még megfelel.