Elvileg valóban nem okozna problémát a szén-dioxid jelenlegi szintje, ha lenne ami megköti. De mivel az erdõk többsége megszûnt létezni, így valóban gond lett.
Az erdõk nagy része a mérsékelt övben gyakorlatilag a helyet cserélt a szántóföldekkel vagy egyszerû tarvágás áldozata lett. Szén-dioxid megkötés szempontjából a mérsékelt övben a lomberdõk jöhetnek számításba, mivel a nyári hónapok alatt is több gázt kötnek meg és több oxigént is adnak, mint a tûlevelûek egész évben. Tûlevelûekbõl sincs túl sok már Ázsiában és Szibériában sem a volt szovjet és a jelenlegi (és a kínai) rablógazdálkodás miatt. Észak-Amerika erdei pedig már régóta csak töredéke az egykorinak, ráadásul ott is a faipar szükségletei dominálnak (fenyõk, nyárfa, néhány keményfafaj). Pedig mind Ázsia, mind Észak-Amerika erdei fa- és egyéb növényfajokban jóval gazdagabbak az európai erdõknél. Jó példa az USA fagazdálkodására a mammutfenyõ. Kétféle mammutfenyõ faj van: a hegyi (ezeket látni a legtöbbször a képeken, többek közt egyik példányába vágták a hírhedt átjárót) és a tengerparti (ezek között vannak a legmagasabb fák az északi mérsékelt övben). A kettõ közül a tengerparti az értékesebb fájú, jól megmunkálható, tartós és kiválóan ellenáll a rovaroknak, többek közt a termeszeknek is, ráadásul rengeteg faanyagot ad. Érthetõ, hogy keresett épületfa, fõleg trópusi és szubtrópusi területeken (igen, USA szállít fát Közép- és Dél-Amerikába, fura nem?). Jelenleg a legelszántabb környezetvédõk sem igen tudnak mit tenni a maradék mammutfenyõ erdõk épségének megõrzéséért, hála a faipari lobby nyomásának. Az eredmény: az autóutak mentén maradtak meg a fák, un.: beauty strip-ként, azaz, ha autóból üve kinézünk, az az érzés, mintha hatalmas erdõségen autóznánk keresztül. A valóság viszont, ha valaki kiszáll a kocsiból és gyalogol egy keveset, észreveszi, hogy a fák eltûntek... Fura tehát, mikor azt állítják, hogy "mi kilélegezzük, a növények meg belélegzik, nincs semmi probléma", biológiailag igaz (lenne), de ökológiailag nem. A temesztett növények (fõleg a végtelen amerikai kukorica és gabonamezõk) képtelenek annyi szén-dioxidot tartósan(!) megkötni, amennyire szükség lenne. Hiszen ezek egyéves termények, az aratás után a szárak és levelek bomlásakor felszabadul az a szén-dioxid, amit megkötöttek.
A trópusi erdõkben sem más a helyzet, sõt szén-dioxid megkötés szempontjából még rosszabb. Ugyanis a trópusi erdõk szén-dioxid - oxigén aránya kb. +5%, ami annyit jelent, hogy a megtermelt oxigén 95%-a fel is használódik a bomlási folyamatok során, szén-dioxiddá alakulva... Nem is beszélve a rohamtempóban fogyatkozó esõerdõkrõl, amelyek faanyagát leginkább az USA (Dél-Amerkiáét), Franciaország és EU (Afrikáét) és Japán (Indonéziáét és Malayziáét) éli fel. Trópusi tájakon javarészt a tarvágás és az égetés dominál, ami nem csak a fákat, de rövid idõ alatt a talajt is megsemmisíti (a sok víz elmossa), a maradék vörös kilúgozzott, tápanyagszegény talaj lesz. Emiatt az újraerdõsítés sem éppen egyszerû feladat, pláne, ha (európai) országnyi területekrõl van szó. Az esõerdõ klímáját javarész maga az esõerdõ határozza meg, tehát ami csapadék ott lehullik, az 80-90%-ban az erdõbõl elpárolgott vízbõl lesz, nem az óceáni párás légtömegekbõl, az csak hozzájárul az ún. esõs évszak idején. Plusz hozzá kell tenni, hogy a kevés trópusi újraerdõsítések során mintegy 50 fafajta dominál (mahagóni, eukaliptusz, teak, ében, balsa, stb...), tehát lõttek a genetikai változatosságnak itt is, ahol pedig sokkal nagyobb szükség van rá, mint a mérsékelt égöv alatt.
Igaz a földtörténet során volt idõszak, mikor a légkör szén-dioxid szintje magasabb volt mint a mai, valaha a sarkkörön túl is erdõk virítottak (ezeknek az erdõknek a nyomai találhatók meg ma a Tûzföldön, Chile déli részén, Új-Zélandon és Tasmánia szigetén), a mi szélességi körünkön pálmafás meleg szubtrópusi erdõk virítottak, a mai Délkelet-Ázsiai erdõkhöz hasonlóan.
Még egy érdekes dolog: klinikai kísérletek során bizonyították, hogy a szén-dioxid szint már kismértékû (néhány ezrelékes) emelkedése is erõsen befolyásolja az agytevékenységet, jelentõsen tompítva azt. Hosszabb távon a tompulás akár maradandó is lehet...
Szóval kissé furán hangzik a "nincs semmi gond a világon a szén-dixiddal" szöveg.
Elnézést a sok betûért, errõl a témáról köteteket töltöttek meg már mások, sok minden egyebet lehetne írni még róla, de tõlem egyenõre ennyi telik. Szerencsére... :)