Sorry, rajzfilm helyett képregényt akartam írni, és a Sky Captain szintén egy amerikai képregény amúgy.
Nincsen mindenre igény. A highbudget beruházásoknál pedig nem kétszer, de sokkal többször is megfontolják, hogy mire adnak pénzt. Persze aki mer, az nyer (-> ld. Gyûrûk Ura, ami indukálta a tetõzõ fantasy hullámot).
Mindig vannak éppen feltörekvõ, és éppen aktuális film-genre-k, amiket felkapnak, és Hollywood viszi a hátán õket egy pár évig, esetleg évtizedig, mint ahogy pl. a sci-fi mûfajban, vagy a horrorban megfigyelhetõ volt.
Minden genre-nek megvan a maga korszaka (lásd filmnoir) - érdeklõdés-felemelkedés-tetõzés-elévülés-hanyatlás.
A Vampire szerepjáték alapján pl. az Underworld készült (erõs átalakításokkal, hiszen a White Wolf "elfelejtette" odaadni a jogokat).
Persze vannak filmek, amiknek a sikerességét sosem tudtam megérteni. Ilyen a Blade is, ami a kezdetben is nagyon alacsony színvonaláról csak esett (az elsõ rész nevetségessége után a II és a három igazi mélyrepülés). Sosem jöttem rá, hogy mi a jó benne. Egyetlen perce sem tükrözött számomra egy grammnyi izgalmat vagy feelineg sem:( Na persze ez én vagyok.