Jones ezredes beleszippantott a szivarjába, majd néhány másodperc után a füstöt egyenesen Birkland százados arcába fújta. Az ezredes már fél órája ült a tanácskozáson, ahol egyetlen feltett kérdésre sem kapott választ, a hallgatás pedig egyre türelmetlenebbé tette. Közvetlenül elõtte egy hatalmas térképasztal állt. A tiszt alárendeltjei egymás szavába vágva magyarázták a csapatok helyzetét, így fokozva az ezredes feszültségét. Jones még egyszer megszívta a szivart, és megjátszott nyugalommal tette fel a kérdést:
- Át tudják törni a csapataink az arcvonalat?
Ahelyett, hogy választ kapott volna, öt százados vitája vette kezdetét a szeme láttára. Birkland kézmozdulatokkal próbálta bizonyítani igazát, hogy a brit csapatoknak erõsítésre van szükségük, hogy áttörjék a páncéloshadsereg védelmi vonalát. Egy másik tiszt, Wick százados légi és tüzérségi elõkészítést követelt, hogy a páncéloshadosztályával át tudjon törni. Merrow lehetetlennek látta az áttörést, ezért inkább a folyamatos gyengítés mellett foglalt állást. Nickholson százados, a britek egyik legtehetségesebb páncélosparancsnoka az azonnali támadást sürgette. Daniels, az egyetlen gyalogsági százados inkább a körbekerítés ötletét támogatta.
- Uraim! Fejezzék be! A katonai vezetés eredményeket vár! Lassan egy hónapja veszteglünk ugyanazon a helyen, miközben bajtársaink elõretörnek! Egy páncéloshadsereg maradványaival kell szembenéznünk. Nem hiszem, hogy öt páncéloshadosztály ne lenne képes áttörni az alig száz tankból álló védelmet.
- Csakhogy a védõknek Panzer V-ösei vannak- vágott közbe Wick százados.
- Nagyon jól tudom, mire képes egy Panzer V-ös- szólalt meg Nickholson.- Jómagam nem egy csatát vívtam meg V-ösök ellen, és nem legyõzhetetlen harckocsikról beszélünk. Ha sikerül meglepnünk a németeket, könnyedén gyõzünk a Crusadereinkkel.
- Nickholsonnak igaza van!- jelentette ki Jones ezredes.- Tudassák az embereikkel, hogy az elkövetkezõ napokban támadást indítunk a német állások ellen!
- De csak az elõkészítés után!- kiáltott fel Wick.- Elõkészítés nélkül semmit sem tehetünk!
- A németeknek Flakjei is vannak az ég szerelmére! Lelõnék a repülõgépeinket, még mielõtt bombázhatnának- érvelt Daniels.- Sõt, a mi tankjainkat is hátráltatnák a kráterek.
- Ön nem ért ehhez! Ne szóljon bele a páncélosok harcába!- torkollta le Danielst Wick.- Nem is tudja, milyen a tûzvonalban harcolni!
- Ahogy maga sem, Mike. Az utóbbi idõkben nem látom a tankját a harcok során- szólalt meg kis gúnyolódással Nickholson. A megsértett Wick erre kilépett az ezredes sátrából, és hadosztályához hajtatott.
Néhány perccel késõbb Birkland, Merrow és Daniels is követte példáját, és az ezredessel csupán Nickholson százados maradt. Jones rágyújtott egy újabb szivarra, majd megkínálta a századost is.
- Köszönöm, nem dohányzom-, jelentette ki a tiszt. - Uram, úgy gondolja, hogy gyõzni tudunk a Pantherek fölött?
- Maga is nagyon jól tudja, mennyivel erõsebbek a tankjaik a mieinknél. De most másról akarok magával beszélni: a fõparancsnokság át akarja magát helyezni. A lehetõ leghamarabb kell jelentkeznie Londonban az Mi-6-nél.
- Tessék? Mit akar tõlem a titkosszolgálat?
- Azt nem tudom, de azonnal indulnia kell. Tudom, hogy nehéz magának, de nekem sem épp a legkönnyebb megválnom a legjobb tisztemtõl, fõleg a háború záróakkordjaiban.
- De hát hamarosan támadásba lendülünk! Nem hagyhatom itt a hadosztályomat! Mit akarnak a háború vége elõtt?
- Nem tudom, Nickholson, de azonnal induljon, a tábori reptéren már várja önt egy gép, jó utat, és sok szerencsét!
* * *
A 4x4-es Humber egy londoni épület melletti parkolóba gördült be. Egy amerikai autó mellett állt meg. A Humber motorja néhány másodpercig járt, majd egyetlen pillanat alatt állt le. Amint Nickholson kiszállt, három, öltönyös férfi lépett hozzá, és kísérte az épületbe. A századost egy hosszú, sötét folyosóhoz kísérték, melynek végében egy ajtót látott. Az egyik kísérõje az ajtó felé mutatott, és ennyit mondott:
- Smith dandártábornok már várja.
Nickholson bizonytalan léptekkel indult meg. Lépéseivel együtt azonban az önbizalma is megnõtt. Teljes magabiztossággal nyitotta ki az ajtót és lépte át a küszöböt. A helyiségbe lépve elõször a kellemes meleg levegõt érezte meg, mely szinte azonnal arcába csapott. A hideg tábori éjszakákhoz szokott tiszt a szoba hõmérsékletétõl, vagy talán berendezésétõl egy pillanatra odahaza, Manchesterben érezte magát. Az iroda falának nagy részét szekrények takarták el. Egyetlen fényforrás a lámpa volt, melynek fénye az egész szobát belepte. Az ablaktalan helyiség bizonyára védelmi célokat szolgált, ezt bizonyította a vastag falazás, melyet a tiszt még a folyosón vett észre. A szoba közepén egy nagy faasztal volt elhelyezve, mely mögött egy magas homlokú, kopaszos férfi ült. Az angol tábornok kék szemei mereven néztek az asztal elõtt levõ két szék egyike felé, ahol egy amerikai katona ült.
- Foglaljon helyet, õrnagy! Már nagyon vártuk! Remélem, kellemesen utazott! Lilly, kérem zárja be az ajtót!
A sarokba elhelyezett kisasztal mellõl egy csinos, vörös hajú nõ állt fel, és sietett az ajtó felé. A hölgy az ajtó bezárása mellett, a szobát is elhagyta.
- Ez a Lilly! Nagyon jó titkárnõ, soha nem láttam nála ügyesebb gépírót, de néha olyan dolgokba is beleüti az orrát, amihez semmi köze nincs- mosolyodott el Smith danadártábornok.- Kérem, üljön le! Bátorkodtam magának is készíttetni egy kis teát.
Nickholson azonnal engedelmeskedve az utasításnak, leült, és belekortyolt a kissé langyos teájába.
- Térjünk a lényegre!- javasolta az öreg katona.- Elõször is hadd gratuláljak õrnagyi kinevezésének, Nickholson! Maga nem értesült róla?- kérdezte Smith Nickholson értetlen arcát látva.
- Még nem, uram!- vágta rá az újdonsült õrnagy.
- Most már mindegy! Az úr ön mellett Clark hadnagy az amerikai szárazföldi erõktõl. Maguk azért vannak itt, hogy részt vegyenek egy titkos akcióban a frontvonal mögött, sajnos a német oldalán. A fritzek egy új gépet fejlesztettek ki, és kezdtek gyártani még januárban. Fogalmunk sincs, mirõl van szó. A kémeink jelentése szerint a gép nem jelent komolyabb veszélyt, de nem szeretnénk kockáztatni. A légi fölényünk ’44 júniusától töretlen, és szeretnénk, ha így is maradna. A maguk feladata hogy egy különleges csapattal megkeressék a gyárat, ahol a gépek épülnek, és robbantsák fel!
- Uram, ha szabadna megjegyeznem, miért nem küldünk oda egy Spitfire alakulatot, és bombázzuk le a gyárat?- szólalt meg Clark.
- A németek a föld alatt gyártják a repülõket, ráadásul nem tudjuk, hol. A legnagyobb baj, hogy a német vezetés havi 4000 gépet ígért a Luftwaffénak. Értik már a veszélyt? Ha nincs is szó erõs géprõl, a számbeli fölény nekik kedvezne!
- Uram, ez nevetséges! Göbbels még mindig a gyõzelmet hirdeti, holott a szovjetek az ajtójukon kopognak! Ha sikerül is a teljesíteni a gyártási terveket, még mindig csak 5000 géppel rendelkeznek! Ennyi mennyiség fölött könnyedén gyõzhetünk!- kelt ki magából Nickholson.- A háború hamarabb befejezõdne, mire megtalálnánk azt az üzemet! Csak további halottakkal bõvítenék az amúgy is hosszú listát!
- Igazat adok magának, Nickholson.- helyeselt Smith.- A parancs azonban Eisenhowertõl jött. Sajnos nincs lehetõségünk megtagadni a parancsát. Holnap indulnak. Clark, a maga neve mostantól Hans Hauffen SS-Untersturmführer. Nickholson Heinrich Berch SS-Sturmbannführer. A csapatuk tagja Bryan tizedes, vagyis Mark Hochell SS-Rottenführer és Weder szakaszvezetõ Peter Stock SS-Unterscharführer személyében. Jó utat, és sok sikert! A többiekkel majd a gépen megismerkednek! A beszélgetést lezártam! Elmehetnek!