Elkészült az elsõ steampunk stílusú novellám. A címe: Eddy
A rozsdás fémlemezekbõl álló gépezet berregni kezdett, apró kéményszerû csöveibõl pedig sötétszürke gõzpamacsok indultak útjukra. A bronz fogaskerekek nyikorogva forogtak egymás hegyén-hátán, s az egész mûvelet egyre csak hangosabbá vált. A mérõszerkezetek mutatói remegve jelölték meg a legmagasabb számokat, s minden füstölt, minden zakatolt, minden mûködött.
Mr. Whiteman fehérkesztyûs ujjait tördelte, miközben izzadó, s összeráncolt homlokkal figyelte az elõtte lezajló „gépi jelenetet”. Ezen a kísérleti szerkezeten dolgozott már több éve, és ettõl ment tönkre a házassága is. A negyvenes éveit taposó férfi dús, barna pajesszal, s igényesen megpödört bajusszal büszkélkedhetett. És valóban büszkélkedett is. Most is hordta gazdagságára utaló fekete keménykalapját, aranyhímzéssel díszített csokornyakkendõjét és sötétkék zakójának mélyébe rejtett zsebóráját. Utóbbit gyorsan elõkapta, idegesen megnézte, hogy mit mutat, aztán még idegesebben visszacsúsztatta tágas zsebébe. Miközben a hangosan kattogó, s izgõ-mozgó, fektetett henger alakú gépezetét nézegette, alaposan elgondolkodott azon, hogy mit tegyen most. Találkozója volt egy híres egyetemi professzorral, aki elméletileg már öt perce várta õt a Rottsburg Étteremben. De a gépét sem hagyhatta magára.
Amikor végre kieszelte az ötletét, hátat fordított füstölgõ alkotásának, s tekintetével végigpásztázta tetõtéri szobáját. A sárgás üvegû, kerek ablakok felé lejtõ plafon fagerendákkal volt szegélyezve, a firkás cetlikkel teletûzdelt falakról pedig kezdett leperegni a világoszöld festék. Volt a szobában egy könyvektõl, s lapoktól roskadozó íróasztal, egy-két párnázott szék, s három acélszekrény. Na meg persze az a rengeteg találmány, amely ebben a rohamos fejlõdésnek indult, ám abban meg is állt világban teljesen természetes látvány volt.
Mr. Whiteman pont az egyik ilyen találmánya felé fordult. Bár az igazat megvallva, nehéznek tûnt nem találmány felé fordulni ebben a szobában.
- Eddy! - kiáltotta a keménykalapos úriember, aki a ricsaj túlharsogásának kedvéért tölcsért formált kezeibõl, melyeket széles szája elé emelt.
A névre hirtelen megmozdult az egyik találmánykupac, s kiemelkedett belõle egy kerekes lábakon álló, kockatestû, gömbfejû robot. A mozdulataira sistergõ hangot kiadó masina bronzszínû fémbõl készült, s tele volt villogó gombokkal. Amikor megszólalt gépies, érzelemmentes hangján, gombszemei alatt található, keskeny szájrésén villogó szikrák cikáztak végig:
- Mit parancsol, Mr. Whiteman? - kérdezte, majd lassú lépteivel a feltalálóként is dolgozó tanár elé állt.
A keménykalapos úriember megpödörte bajszát, s megigazította nyakkendõjét, aztán válaszolt:
- Eddy, ismét arra kérlek, hogy vigyázz a hengerre! - Mr. Whiteman mindig így hívta hangosan dübörgõ, új alkotását. - Nem szeretném, ha megint tönkremenne a távollétemben. Tudod, hogy mennyire fontos nekem ez a kísérlet, tehát légy oly kedves, és állítsd le, ha bármi baj lenne a mûködésében!
A rozsdásnak látszó fémember elõrebillentette gömbfejét - a megértés jeleként -, s így szólt:
- Bízhat bennem, Mr. Whiteman. A henger ezúttal nem robban le!
A feltaláló megeresztett egy halvány mosolyt, és még egyszer rápillantott a zsebórájára. Megrögzött idõmániás volt, ezt minden ismerõse tudta róla. Persze sosem vetették a szemére, ugyanis az úr legtöbb ismerõse társadalmi rangban jóval õ alatta állt. Nos, igen, ez a különleges elme nem tartott igényt a gõgös, gazdag emberekbõl álló társaságra. Így hát, amikor a mai találkozójára gondolt, cseppet sem volt vidám.
Már a fekete ajtó elõtt állt, s vetett egy utolsó pillantást gõzölgõ gépezetére, amikor Eddy újra megszólalt:
- Mr. Whiteman!
A pajeszos férfi mélyen felsóhajtott, s géptársa felé fordult.
- Tán nem értetted meg az utasításaimat, Eddy? - kérdezte úgy, hogy egy emberi lény minden bizonnyal észrevette volna hangjában azt az egyedi, szánó keserûséget.
- Dehogynem, nagyon is értettem, Mr. Whiteman - recsegte a robot - Mindössze csak jó szórákozást akartam kívánni önnek!
- Heh, szórakozást, Eddy? - nevetett fel a kalapos feltaláló - Ennek a találkozásnak köze sem lesz a szórakozáshoz. Dr. Zwekker professzor egy szomorúan nyers alak. De természetesen köszönöm a jókívánságodat! Viszlát Eddy! És ne feledd: A henger maradjon ép!
- Viszlát, uram!
Azzal Mr. Whiteman lenyomta az aranyló ajtókilincset, s kilépett a lépcsõházba. A bronz robot magára maradt, azzal a megannyi találmánnyal, melyeken az õ precíz agymasinája minden téren felülkerekedett. Fõleg a tökéletességben. Legalábbis Eddy így gondolta. És még azt is gondolta, hogy a mestere nem elég gyakorlott a találmánygyártásban. A robot csak szeretett volna segíteni a tanáron, tapasztalatszerzésre ösztökélte. Vagy csak remélte, hogy ezt teszi.
A kerek ablakokból beáradó, aranyló napfény megcsillant a gömbfejû masina fémburkolatán, miközben az kerekes lábaival a füstölgõ henger felé gurult. Gombszemeinek sárga fénye vörösre váltott, s Eddy nyúlánk karjaiból fúrók, és fûrészek törtek elõ. A romboló eszközök a henger fogaskerekeire támadtak.