Az argentin születésû marxista forradalmár és kubai gerillavezér kultusza ma is eleven. Legutóbb A motoros naplója címmel a magyarországi mozikban is vetített film mutatja be eszmei ébredését. De ki volt õ, s milyen élettörténet tette alkalmassá, hogy az antikapitalista politikai ikonból a fogyasztói kapitalizmus legismertebb áruvédjegyévé váljon?
A felsõ-középosztályból a latin-amerikai nyomorba
Che Guevara az argentínai Rosarioban egy spanyol-ír származású családban 1928. május 14-én Ernesto Rafael Guevara de la Serna néven látta meg a napvilágot. Bár születési bizonyítványán hivatalos dátumként június 14-e szerepel, a valódi idõpont május 14-e. A dátumváltoztatás hátterében az a törekvés állt, hogy elfedjék, anyja három hónapos terhesként kötött házasságot. A baloldali hagyományokkal rendelkezõ felsõ-középosztálybeli családban a szülõknek, Ernesto Guevara Lynch-nek és Celia de la Sernának Ernesto után még négy gyermeke született. Che gyermekkorát egy különösen nehéz típusú asztma nehezítette meg, végül mégis kiváló atlétaként tûnt ki kortársai közül.
1948-ban beiratkozott a Buenos Aires-i Egyetemre orvostanhallgatónak, ahol 1953-ban orvosként diplomázott. Szabadideje nagy részét utazásokkal töltötte Latin-Amerikában. 1951-ben idõsebb barátjával, Alberto Granadoval, a radikális politikai nézetekkel rendelkezõ biokémikussal nagy utazást terveztek. La Poderosa nevû 500 köbcentis motorjukon indultak el a kontinens átszelésére Alta Graciaból. Guevara az utazást az "Egy motoros naplójá"-ban örökítette meg, melyet 1996-ban fordítottak le angolra, és most 2004-ben elkészült belõle a filmes verzió is.
Az utazás során látott tömeges szegénység megerõsítette benne a hitet, hogy a latin-amerikai nyomor és kiszolgáltatottság felszámolása az egész kontinens jövõjének legmeghatározóbb momentuma lehet. Hamarosan Guatemalába utazott, ahol Jacobo Arbenz Guzmán szocialista kormányzata átfogó szociális reformok megvalósításán dolgozott. Az 1954-ben a CIA által pénzelt államcsínyben megbuktatott kormányzat sorsát látva Guevara csatlakozott az önkéntes ellenállókhoz, majd az argentin konzulátusra menekült. Innen azonban nem tudott visszatérni Argentinába, így életének következõ helyszíne Mexikó lett.
wikipédia:
Ernesto Rafael Guevara de la Serna (Rosario, Argentína, 1928. június 14. - La Higuera, Bolívia, 1967. október 9.), ismertebb nevén Che Guevara, vagy egyszerûen Che orvos, politikus, marxista forradalmár, gerillavezér, kubai miniszter. Bár Argentínában látta meg a napvilágot, Fidel Castro 1959-ben „született” kubai állampolgárnak nyilvánította.
Tartalomjegyzék
[elrejt]
* 1 Fiatalkora
o 1.1 A motoros naplója
o 1.2 Guatemala
* 2 A forradalmár
o 2.1 A Granma és Kuba
o 2.2 A csúcson
* 3 Végjáték
* 4 Élet a halál után
* 5 Becenevek, álnevek
* 6 Jegyzetek
* 7 Külsõ hivatkozások
[szerkesztés] Fiatalkora
A kis Teté szamárháton
A kis Teté szamárháton
Apja, Ernesto Guevara Lynch és anyja, Celia de la Serna öt gyermeke közül a legidõsebb volt. Három éves korától kezdve egész életében asztmában szenvedett, emiatt a család Alta Gracia-ba költözött, az ottani szárazabb klíma kedvéért. Szülei nagy súlyt fektettek taníttatására, kezdetben anyja tanította, középiskolai tanulmányait az ország második legnagyobb városában, a közeli Córdoba-ban, a Colegio Nacional Deán Funes-ben folytatta, ahol fõképp az irodalom és – betegsége dacára – a sport területén jeleskedett.
Orvosnak készült, 1947-tõl a Buenos Aires-i egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott. Annak ellenére, hogy szülei – elsõsorban anyja – anti-perónista aktivisták voltak, õ maga ekkoriban nem mutatott érdeklõdést a politika iránt, az egyetemi politikai életben sem vett részt.
[szerkesztés] A motoros naplója
1951-ben barátja, Alberto Granado, biokémikus és politikai radikális ösztönzésére egy évet halasztott az egyetemen, hogy megvalósítsák régen eltervezett utazásukat Dél-Amerikán keresztül egy öreg Norton 500-as motorkerékpáron („La Poderosa”). Guevara ennek történetét Diarios de motocicleta: Notas de viaje por América Latina címû naplójában meséli el. Az itt szerzett élmények nagy hatással voltak rá, ekkor körvonalazódott benne az a gondolat, hogy az egész Dél-Amerikára jellemzõ tömeges szegénységet és kiáltó társadalmi egyenlõtlenségeket csakis fegyveres forradalommal lehet orvosolni. Az is világossá vált számára, hogy Latin-Amerika nem különálló nemzetek összessége, hanem gazdasági és kulturális egységet képez, felszabadítása tehát az egész földrészre kiterjedõ stratégiát követel. Visszatért Argentínába, sietve befejezte tanulmányait[1] (dermatológus lett), hogy folytathassa utazásait.
[szerkesztés] Guatemala
1953-ban Bolívia, Peru, Ecuador, Panama, Costa Rica, Nicaragua, Honduras és El Salvador érintésével az ekkor baloldali vezetés alatt álló Guatemalába érkezett, itt ismerkedett meg Hilda Gadea Ontalia-val, egy perui indián származású marxista közgazdásszal, akit késõbb, 1955. augusztus 18-án feleségül vett, és akitõl 1956. február 15-én megszületett elsõ gyermeke, Hildita Beatriz Guevara. Hilda Gadea vezette be õt a helyi baloldali politikai körökbe, itt ismerkedett meg Fidel Castróval kapcsolatban álló számûzött kubaiakkal. Guatemalai tartózkodása idején ragadt rá híres beceneve, a „Che”, az argentin köznyelv e kedvelt töltelékszava, ami kb. annyit tesz, mint „Hé!” vagy „Ember!”. 1954-ben egy jobboldali államcsíny következtében a politikai klíma hirtelen megváltozott, sürgõsen el kellett hagynia az országot.
[szerkesztés] A forradalmár
Mexikóvárosban telepedett le, egy kórházban dolgozott. 1955-ben itt ismerkedett meg Raúl és Fidel Castróval, és csatlakozott a Fulgencio Batista kubai diktátor megdöntésére szervezkedõ csoporthoz. A csoport tagjaival együtt Jalisco államban, egy ranchon katonai tanfolyamon és kiképzésen vett részt, ahol a gerillaháború elméletét és gyakorlatát sajátította el Alberto Bayo ezredestõl, a spanyol polgárháborúban részt vett katonatiszttõl. Che kiváló tanítványnak bizonyult, de az éles lõszerrel és robbanóanyaggal folytatott hadijátékok felkeltették a mexikói rendõrség figyelmét, a csoportot letartóztatták, csak 1956 júniusában kerültek újra szabadlábra.
[szerkesztés] A Granma és Kuba
Che az ENSZ-ben
Che az ENSZ-ben
81 társával együtt a Granma (nagymama) nevû jachton Kuba partjainál Los Cayelos környékén, a sziget keleti részén szálltak partra 1956. december 2-án, hogy forradalmi gerillaharcot indítsanak a Sierra Maestra-ban. Kezdetben jelentõs veszteségeket szenvedtek, az eredeti létszám 22-re apadt. Che az akciókban eleinte orvosként vett részt, késõbb fokozatosan egyre nagyobb szerepet vállalt a katonai vezetésben, és a kubai forradalom késõbb legendássá vált alakjai közé emelkedett. Harcostársai magabiztos, vakmerõ, önmagával és másokkal szemben is könyörtelen[2] parancsnoknak tartották. Õ vezette 1958. december 31-én a gerillaháború egyik legsikeresebb, talán döntõ hadmûveletét, Santa Clara bevételét. 1959. január 1-jén Batista elmenekült, gyõzött a forradalom, Che elsõként vonulhatott be diadalmasan Havannába. De mindig nagyon ügyelt arra, hogy Castro mögött maradjon.
[szerkesztés] A csúcson
A gyõzelem utáni elsõ hónapokban a havannai La Cabaña börtön-erõd parancsnokaként sok ember elítélését és kivégzését irányította, ezek között voltak a Batista-hadsereg egyes parancsnokai, a BRAC (Buró de Represión de Actividades Comunistas, „Kommunista Tevékenységet Visszaszorító Hivatal”) emberei, a titkosrendõrség tagjai, háborús bûnösök.
1959 májusában elvált feleségétõl, hogy törvényesíthesse kapcsolatát Aleida March Torres-szel, akivel még a harcok idején Las Villas tartományban ismerkedett meg.
Júliusban Fidel Castro kinevezte a Nemzeti Földreform Intézet, késõbb a Kubai Nemzeti Bank elnökévé, majd 1961-ben ipari miniszterré. Feladata a kubai gazdaság szocialista átalakítása volt. Az új kubai állam egyik legfontosabb vezetõje, utazó nagykövete lett, sorra látogatta a harmadik világ legjelentõsebb vezetõit, találkozott Hruscsovval, Mao Ce-tunggal, felszólalt az ENSZ-ben, és más nemzetközi szervezetekben. Fontos szerepe volt a keleti blokk országaival való gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, hogy Kuba hozzájuthasson a számára létfontosságú nyersanyagokhoz.
[szerkesztés] Végjáték
1965-ben hirtelen eltûnt a közéletbõl, Fidel Castro egy általa írt üzenetet[3] olvasott fel nyilvánosan, melyben lemondott minden tisztségérõl[4], sõt, kubai állampolgárságáról is. Titokban Prágába utazott, onnan több afrikai országba: Guineába, Angolába, végül Kongóba. Itt kubai önkéntesekkel együtt Laurent-Désiré Kabila lázadó Simba csapatait segítve próbálkozott a forradalom „exportjával”, de tevékenységét teljes kudarc kísérte. Fidelhez írt levelében így fakadt ki: „...nem lehet felszabadítani egy országot, ha az nem hajlandó ezért küzdeni.”
Ramón parancsnok szamárháton, Bolívia
Ramón parancsnok szamárháton, Bolívia
1966-ban, fél évi titokban tartott Dar es Salaam-i, prágai és NDK-beli tartózkodás után rövid idõre visszatért Kubába, majd útnak indult Bolíviába, mivel megítélése szerint ez az ország rendelkezett az adott pillanatban a legmegfelelõbb feltételekkel a szocialista forradalomra, melyet reményei szerint a gerillaharc révén késõbb az egész dél-amerikai kontinensre ki lehetett volna terjeszteni. Kubai önkéntesekbõl és helybeli aktivistákból létrehozta a Bolíviai Nemzeti Felszabadítási Hadsereget, de a kongói kudarcból tanulva a parancsnoki posztot magának tartotta fenn. Katonai akciókat kezdeményezett a kelet-bolíviai Andok hegyeinek gerillaharcra alkalmas terepén, de kezdeti apróbb sikerek után egyre nyilvánvalóbb lett, hogy szinte semmilyen támogatást, együttmûködést sem sikerül kicsikarnia sem a lakosságtól, sem a helyi politikai mozgalmaktól.
1967. október 8-án Quebrada del Yuro-nál több társával együtt bolíviai rangerek fogságába esett, és másnap La Higuera faluban René Barrientos bolíviai elnök személyes utasítására kivégezték. [5]
[szerkesztés] Élet a halál után
Che a pesti utcán
Che a pesti utcán
Legendává válása szinte halálának pillanatában megkezdõdött. Világszerte tüntetéseket tartottak tiltakozásul meggyilkolása ellen. Versek születtek életérõl és haláláról olyan költõk tollából, mint Pablo Neruda vagy Csoóri Sándor. Jean-Paul Sartre „korunk legteljesebb emberi lényének” nevezte õt. Alberto Korda kubai fényképész híres képének „grafikásított” változata a teáscsészéktõl a pólókig szinte minden felületen megtalálható, korunknak talán világszerte legismertebb ikonjai közé tartozik.
Állítólag ma halálának helyén egy kápolna áll, ahol a mélyen vallásos helybeliek egy bizonyos San Ernesto de La Higuera nevû szentet tisztelnek.
Informatika és tudomány
