Valóban Katalizátor több ezer éve jelennek meg hasonló írások, mint az enyém, de tudod van azért egy nagy különbség az ókori a középkori ember és egy XX..századi ember megtapasztalásának megértése között. Van különbség még a mai korban is, hisz ha fizikusként végeztem volna egészen másképp fogalmaztam volna, de mivel én csak könyvelő, majd osztályos és intenzív nővér voltam a budapesti Neurológiai klinikán, igy nyilván nem fizikusi szaknyelven fogok fogalmazni, de nem is a vallások misztikumával fogom szebbé tenni és érdekesebbé, mert újabban ismét a babonaság lett az érdekes. Hanem igyekszem egyszerű ismert fogalmakat használni. Számtalan kísérletet végeztem, hogy önmagamnak is igazoljam, mert az igazság hogy sokáig magam se hittem el, csak miután már kezdtem megérteni mi az amit érzékelek az élőkben. S mi az amit nem érzékelek a holtaknál vagy épp a reménytelen komás betegeknél.-- amit bizony az orvosok se mindig ismernek fel. Ha találnak egy télen kint maradt kihűlt embert, az orvos megállapítja a halált majd eltemetik.-- holott sajnos több esetben előfordulhat hogy a szellemi lélek benne van a testben és csupán csak lelassult nagyon energetikailag.-- Aztán miután eltemetik, a korsóban visszatér az ereje, felgyorsulnak a lélek energiái és visszatér az élet bele!!!
Egy-egy fogalmat azért használok mert én se tudnék jobbat==lélek vagy az Isten elnevezése a Teremtőnek, az szintén okkal használom bár nem vagyok vallásos, viszont 1991 november végén ezzel a fogalommal üvöltöttem le az Istent, amire az volt a válasza, hogy utána hajnalban, a csak Jelenése raportra kirántotta a lelkemet fel a felhők főlé. Hogy megtörtént -e ez ? Igen.- több tényező és történés igazolta utána..