Mondok egy másik igaz sztorit. Kb. 2 éve olvastam egy srácról, aki nulláról 1 év alatt felkészült a Boston maratonra. Lenyomta, de nagyon kikészült és nem is olyan időt futott, amilyet szeretett volna. Na abban a hosszú beszámolóban feltűnt egy másik srác, aki egyszerűen imád gyalogolni és túrázni és hetente lazán legyalogol 40-60km-t! Elmesélte, hogy őt soha nem érdekelte a futás, csak egy alkalommal rábeszélték, hogy próbálja ki mit tud félmaratonon. Játszi könnyedséggel hozta 21k-n a 4:30-as pace-t, ami qrva jó egy hobbi futótól, egy kezdő futótól, meg zseniális, alig pár hónappal később szuper eredményt futott 42km-en is, 5-ös pace körül.
Hogy lehet ez, hogy a direkt maratonra készülő majd beledöglött, míg a gyaloglós ürge ennyire jól bírta és kvázi felkészülnie sem kellett?
Úgy, hogy a gyaloglás jelentőségét nem szabad lebecsülni. Egy tempós gyaloglás a 8 km/h sebességet is elérheti és baromi egyenletesen terheli a láb minden izmát. Sokkal kisebb a sérülés veszélye is, mert szinte nincs becsapódás, a csontoknak, ízületeknek jóval kevesebb "ütközési energiát" kell elnyelniük, mint futás során. Ráadásul gyaloglással azokat az izmokat lehet fejleszteni, melyek a hosszútávú munkavégzésért felelősek, tehát nem nagy erőre van szükség rövid távon, hanem kisebb erőkifejtés kell, de hosszú távon, ez maga a hosszútávfutás lényege.
Tessék megnézni egy sprintert, egy 1-2k-s profi futót, meg egy profi maratonistát. Az első csoportba tartozók nagyon szép kidolgozott izmokkal és testtel bírnak, míg a hosszútávfutókra minden igaz, csak az nem, hogy szépen kidolgozottak. Van egy értékelhető vádli és combizom, de az sem túl nagy, nem túl "súlyos".
Na meg itt a nagy kérdésem? Ki gyalogolt le már életeben 42km-t megállás nélkül? Senki? Jó, akkor, hogy akarja lefutni, amikor a futás jóval megterhelőbb, mint a gyaloglás?
Nem véletlen tehát, hogy a profi, sokat látott edzők egy nagyon keveset vagy soha nem futó embert úgy tudnak felhozni egy remek szintre, hogy változó terhelésnek teszik ki a lábizmokat, a szívet, tüdőt, keringést, vagyis gyaloglás/futás váltja egymást egy ideig! Aztán persze a gyaloglást el szokták hagyni és marad a keresztedzésnek a torna/úszás, az edzésben meg jönnek a fartlek edzések és a hosszúk.
Nekem is cirka 5x könnyebb a futás, ha van időm tornát végezni keresztedzésként vagy nagy túrákat tudok megtenni nyáron...
Ez rád levetítve annyit jelent, hogy ha 3-5k-s futásoknál izom vagy ízületei fájdalmaid vannak, akkor egészen egyszerűen nincs hozzászokva a lábad ehhez a terheléshez. Ez mind csak viszonyítás kérdése. Egy állandóan üldögélő irodai munkáshoz képest a te 3-5k-d nagyon jó, de egy lelkes évek óta futó amatőrhöz képest meg nagyon nem. Nem kell évtizedeket beleölni abba, hogy valaki pl. 25 perc alatt tudjon 5km-t futni. Nekem elég volt hozzá laza tempóban 1.5 év. De, hogy hány edzés kellett ehhez? Hányszor mentem ki esőbe, hóba fagyba, vagy éppen 35 fok melegbe? Több százszor.