A gyûrõdést szerintem nem feltétlenül bírják jobban, mert pl a legmagasabb szintû fociban (ahol igen nagy arányban van jelen mindenféle ember) a legjobb nemzetek válogatottjai (brazil, olasz, francia, stb), és a legjobb klubcsapatok is mind nagyon különbözõ emberekbõl állnak. Ott csúcsforma esetén az állóképesség olyan szintre van feledzve, ami az emberi léptéket figyelembe véve maximum közeli, és majdnem azonos mindenkinél.
Tehát olyan iramot bírnak játszani 90-120 percen keresztül egy nagyobb torna/futballév meccsein, ami sokkal sokkal az átlagos sportoló teljesítménye felett van, de egymáshoz viszonyítva kb egy szinten. Viszont ilyen szinten már szerintem nem számít az, hogy valaki néger-fehér-ázsiai-brazil-latin-arab-stb. Mert egészen más a mozgás jellege. A külföldi focistákat nem úgy ezdik az alapozás alatt, mint nálunk. Nálunk hosszúkat futtatnak, ami relatíve gyors iram esetén is beállítja a pulzusukat (hozzászoktatva a szívet) a 150-160 körüli BPM-re. Ezzel szemben a külföldi focistáknak jóval magasabb pulzusszámot kiváltó terhelésben van részük ilyenkor. És a meccsen az õ szívük nem készül ki annyira, mert ott az ezdéshez hasonló terhelést kap.
Továbbá a focinál nagyon sok az ütközés, és a mozgások a legtöbb esetben nagyon rövid ideig tartó, nagyon intenzív mozgások. Ezzel szemben az atlétikában kevés ilyen mozgást igénylõ szám van: sprint, dobószámok, ugrások). A futásnál már a 400 méter is egészen más, de a hosszabb távoknál teljesen más a mozgás energiaigénye. Ott a folyamatos, egyenletes lábpakolgatás a lényeg (persze nagyon nagy sebességgel, mert próbálj csak meg 1 darab 1 percen belüli kört futni egy 400méteres rekortán pályán), amelynek során az afrikai futók szervezete talán kevesebb tejsavat termel.
A lényeg ebbõl az, hogy mozgástól is függ, hogy jobban bírják-e a gyûrõdést. Mert a fociban egy fehér is bír úgy teljesíteni, mint egy fekete, vagy ázsiai játékos, míg a hosszútávú futásoknál egyértelmû, hogy nem.