Én az egészben azt érzem hibásnak, hogy nekem az az érzésem, hogy a sebességet összekeverik a gyorsulással. Pl a fény sebessége adott körülmények közt a legnagyobb elérhetõ sebesség de állandó. A fény részecske nem úgy reagál a nagyobb energiára, hogy gyorsul nagyobb sebességet vesz fel, hanem növeli a frekvenciáját.
Nos pl tegyük fel létezne egy fizikai korlát, hogy a maximálisan elérhetõ sebesség, a fény sebessége az a Föld elsõ kozmikus sebességével lenne egyenlõ. Ebben az esetben a Föld egy feketelyuk lenne, mert a fény nem tudna kijutni róla mégha a felszinre merõlegesen is indulna mert a garavitáció sokkal erõsebben befolyásolná, így max körpályára állna körülötte. Ez az ami a fényre vonatkozik.
Viszont ha indítanánk egy ûrhajót, ami folyamatosan lenne képes 1G-t csak minimálisan meghaladó gyorsulásra, akkor az ûrhajó szépen felemelkedne és nem balliszikus pályán elhagyhatná a Föld környezetét.
Szal a ballisztikus, tehetetlenségi pályák mind a Földbe vezetnének (max az eseményhorizonton lrvõ körpályához.), de egy nem ballisztikus repülés esetén semmi akadálya nem lenne a Föld elhagyásának, hiszen nem lépnék túl, meg sem közelítenék a "fénysebességet".