Pár megjegyzést tennék ehhez a valóban érdekes témához.
- A koncentrációs táborok elõképe az unionista foglyoknak létrehozott konföderációs börtönök voltak, az elsõ ezek közül Andersonville-ben (Dél-Karolina) épült.
- Az elsõ "hagyományos" táborokat a britek hozzák létre a búr asszonyok és gyermekek számára a XIX. és a XX. század fordulóján dúló háborúk során.
- Elsõ "beüzemelt" gázkamra: 1924. Nevada (USA).
- Az elsõ német koncentrációs tábor Dachauban nyílt, 1933. március 22-én. 1938-ig csak politikai foglyok kerültek ide, majd köztörvényesek, késõbb vallási és faji alapon "be lehetett jutni". A keresztény foglyok egyik legjelentõsebb gyûjtõhelye volt, idegyûjtötték a papokat is, és a jobboldali konzervatív ellenfeleiket is. Kállay Miklós, korábbi angolbarát magyar miniszterelnök (1942. márc. 9. - 1944. márc 22.) is élvezhette a tábor vendégszeretét.
- Internálótáborok mûködtek már az elsõ világháború végétõl Magyarországon is, politikailag veszélyes elemeket (kommunisták) és köztörvényesket is (fõleg zsebtolvajokat) is tartottak fogva. Károlyiék sem számolták fel õket. (Ennek fényében is érthetetlen, hogy a kommunista a vezetõk a lövöldözéssel megtakított tüntetésük után, miért úszhatták meg vizsgálati fogsággal.)