De a vallásosságon belül is vannak lehetõségek. Az én egyik régi osztálytársam például kicsit átértelmezte a dolgokat (pl. hogy miért ne lehetne minden területnek más Istene), tehát megpróbálja vallási területen belül értelmezni a dolgokat. De ha már el kezd gondolkodni, hogy más is lehet, akkor már "megtört a hite", tehát akkor meg már nem is hívõ.
Gondolkodtam rajta, hogy ha engem is vallásosan neveltek volna, hogyan állnék a dolgokhoz, mertem volna-e gondolkodni azon, hogy egyáltalán van-e Isten vagy nincs. Szembe szegülni egy vallással, ami meghatározza az életünket, körülvesz, olyan állításokkal szemben hogy ha elhagyom Istent akkor az ördögé leszek örökké.
Nem hiszem, hogy szembe szállnék vele. Ilyen az emberi természet.
A bástyás hasonlatod nagyon jó!
Én azt tartom furcsának, hogy a tudomány és technikai fejlõdés során még mindig valaki tud hinni ebben. Egyre jobban ismerjük világunkat, a szervezetünk mûködését, tudjuk hogy az idõjárást, fényt, katasztrófákat meg ilyesmiket nem irányítják, kiszámíthatóak (legalábbis amit tudunk, hogy hogy lehet elõre jelezni), tudjuk mi van a felhõk felett, ûrben, tudjuk hogy a föld is gömbölyû, és rengeteg mindent megtudtunk. Minden amit látunk egy folyamatnak mondható, az élõlények tudnak folyamatból kilépni, látni azt. Az élet kialakulásán kívül szinte minden megmagyarázható már, bár még csak elméletben.