Miért lenne jobb a többistenhit mint az egyistenhit ?
Egyébként is Isten, a Teremtõ, nem hit kérdése.
Ha elgondolkodsz rajta hogy az idõ, néhány milliárd év megtétele után itt van ahogy mi vagyunk, és megpróbálod az idõn kívülrõl szemlélni a világot, akkor rá kell gyere, nem is lehet másként, hogy abban a dologban, amibõl minden keletkezett, már benne kellett legyen a lehetõség, és a kivirágzásnak a törvénye is, mint egy magban amit elvetsz és évek múlva fa lesz belõle. A magban már ott volt a fa.
Tehát az a valami amibõl minden kialakult, azt nevezem én (szerintem abszolút logikusan) Istennek, legyen az akár a mai nagybumm káprázatos elmélete szerint egy végtelenkicsipontbasûrûsödött anyag, vagy legyen valami más. A kivirágzás a Törvényben foglaltak szerint zajlik, a Törvényt pedig a Szellem tarttatja be mindig és mindenhol a tér és idõ világában. Ez a folyamat pedig az Élet Fájának a kivirulása.
Ebbõl az elgondoloásból könnyedén kivehetõ hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, még ha oly elveszettek, bûnösek és ostobák is, és hogy minden de minden az életrõl szól. Ami itt az anyagi világban elválaszthatatlan a haláltól, de a halálból új élet fakad, mígnem a palackba (anyagba) zárt szellem rájön hogy nincs más csak õ és a szeretet és nem hal meg többé.
És lehet egy bálványt imádni de lehet többet is, akár nem létezõket, vagy csak a gondolataikban létezõket, de az már nem istentisztelet.