"Ezzel viszont vitatkoznék, ugyanis egy digitális átvitelrõl beszélünk."
Ahogy móricka elképzeli! :) (Bocs! :D)
Mindkettõ "szabadonfutó" órajellel mûködik (nincs egy fix referencia-órajel), ami szép jittert tud belevinni az adatáramlásba, amitõl a hullámgörbék nem lesznek teljesen egyenletesek (csúszkáló tempó és frekvencia - még hangkártyáknál is!).
Azért van ez így kitalálva, mert alapvetõen a lemezek nem teljesen egyforma sebességgel forognak, illetve lemezre és lejátszóra is válogatja a pontos forgási sebesség, bitráta. De mint írtam, még egy átlag hangkártya egyszerûbb kvarc-oszcillátora sem egy atomóra, sõt. Így a fogadó oldalnak felkészülve kell lennie egy bizonyos ráta-tartományra, ahhoz aztán PLL-lel alkalmazkodik, ami szintén belevisz a rendszerbe egy bizonytalanságot.
(Leginkább ennek tudható pl. be (ill. más okról nem is tudok), hogy egy SPDIF OUT->SPDIF IN hurokkal történõ hangminõség-mérés nem éppen 100.00%-os eredményt ad.)
Mindezek mellett a HDMI-re vonatkozó elõírások szigorúbbak, szóval az jobbnak tekinthetõ. (Egyébként profibb/audiofil SPDIF vevõkben, külsõ DAC-okban reckocking áramkör van ezen effektusok kiküszöbölésére.)