Hé, Te ott! Igen Te, Te retkes talpú parasztgyerek ott a disztingváltan mocskos tehén mellett! Volna kedved megmenteni a világot? Hogyhogy melyiket!? Hát ezt; ugyan kicsi, büdös, és távolról sem eredeti, de azért csak a mienk. Mi az, hogy te ehhez nem értesz? Nem is kell. Évtizedek óta minden tápos parasztgyerek beletanult már a világmegmentésbe. Muszáj volt. Te meg még kapsz némi metált is aláfestõ zenének.
Amennyiben a felvázolt nyitás nagyobbik része valamilyen rejtélyes oknál fogva rendkívül ismerõsnek tûnne a kedves Olvasó számára, kérem ne ijedjen meg: Önnek csupán eszébe jutott az elmúlt húsz év cRPG termésének mintegy kilencven százaléka. Amelyekben érdekes módon mindig jött egy übergonosz, ki el kívánta tiporni a világot és a királylányok erényét, de ebbéli tevékenységükben megakadályozta õket egy jólfésült parasztfiú. Azaz mi. Természetesen a legtöbb cRPG, illetve hack’n’slash megpróbál valamiféle épkézláb háttér-, és kerettörténetet kitalálni ahhoz, hogy miért van szükség tápos parasztgyermekekre a közjó érdekében, meg úgy egyáltalán miféle gonosz is támadta meg a világot. A Sacred 2: Fallen Angel azonban nem ennyire szofisztikált játék: gonosz van. Meg metál. És ki kell nyírni. Mármint a gonoszt. Pont.
Imígyen veszi kezdetét tehát a 2004-es év egyik nagy meglepetésjátékának folytatása, amelyben bõségesen hullik mind a nép, mind az ellen, mind pedig a hõsök. Az elsõ, és egyben legfontosabb tudnivaló a Sacred 2-rõl, hogy a játék abszolúte nem veszi komolyan önmagát: ha az ütemes gitárakkordokra komponált intro után még volna valakinek bármiféle kétsége is afelõl, hogy ez a játék félig paródia, akkor ne legyen. A Sacred 2 ugyanis az. Paródia. Bár ezen mivolta a már említett, Mike Tyson jobbegyenesével felérõ intro után nem világlik ki rögtön, a humort azért folyamatosan adagolták a játékban. Igaz, ez sajnos fõként az egyes szereplõk beszólásaiban merül ki, és kevéssé a küldetések milyenségében. Karaktereink ugyanis folyamatosan kommentálják az eseményeket, igaz, mindez igen hamar repetitívvé válik, akárcsak az egyes – beszélni tudó – ellenfelek benyögései. Mindezzel azonban nincs különösebb probléma, hiszen valamilyen szinten mégiscsak humorforrásként szolgálhatnak, akárcsak az egyes, nem is olyan finom célzások az adott helyszíneken; így például a „kritikusok” feliratú szarkofág a temetõben...
A történet mint olyan, nem érdemel túlzottan sok szót: háború van, káosz, pusztítás, halál. Meg persze tökös parasztgyermekek, akik végigmészárolják széles e térképet. A kezdetekkor hallhatunk ugyan valamit bizonyos T-energiáról, meg elfekrõl és szeráfokról, valamint a gonosz hordáiról, de mindennek az érdekessége erõsen konvergál a nullához. Eget rengetõ meglepetésekre és érdekfeszítõ történetre tehát ne számítsunk, ellenben akcióra és darálásra minden mennyiségben, hiszen a stílus semmit sem változott: hack’n’slash ez a javából, amelyben egyik mészárszék követi a másikat, hogy aztán a hangulatot feloldják egy vérbõ harmadikkal. A terület, amelyen világmegváltó és szörnymészároló tevékenységünket kifejthetjük, a Sacred 2 egyik legfõbb erényei közé tartozik, hiszen a bejárható térkép óriási. Ejtsd: hatalmas, gigantikus, amelyet holmi egyenes vonalú egyenletes mozgással is órákig tart, mire átszel az ember, pontosabban a karakter. Van itt kérem minden, mi szem-szájnak ingere: óriási zöld mezõk, egzotikus tengerpartok, õsi romok, havas hegyek, kis falvak, óriási városok, és még óriásibb szörnyek. Bár a térképen elviekben különösebb korlátozások nélkül grasszálhatunk fel s alá, ezen sétafikálásainkat igen hamar félbeszakíthatja egy jól irányzott csapás törékeny kobakunkra, hiszen a különféle régiókban fellelhetõ lényeg nehézségi szintje is eltérõ. Azon áldatlan állapotot, miszerint egy felettébb pimasz goblin megehet minket reggelire, a fejlesztõk a lehetõ legkézenfekvõbb módszerrel oldották fel: a játékos ugyan bárhova mehet, azonban a történetvezetés igen nagy valószínûséggel mindig a megfelelõ irányokba rugdossa el. Vagyis rugdosná, ha a fent említett kerettörténet, és szinte az összes mellékküldetés nem lenne halálosan unalmas, amelyeket ugyan merõ kötelességérzetbõl megcsinál a játékos, de az érdeklõdését felkelteni ezek nemigen tudják. Az Ascaron fejlesztõi láthatóan nem voltak képesek elszakadni az innovatívnak aligha nevezhetõ „a játékos elmegy B pontba, legyakja C szörnyet, majd visszamegy B pontba” körtáncától. Ennek folyományaként hiába hirdették fennen, hogy a Sacred 2-t dugig töltötték melléküldetésekkel – amelyekbõl több száz található a játékban –, ha egyszer ezek túlnyomó többsége annyira érdekes, mint a Magyar Királyi Televízió mûsorstruktúrája.
A küldetések során likvidálandó ellenfelek terén lényegesebb jobb a helyzet, mint maguknál a feladatoknál. Utazásaink során rengeteg kisebb-nagyobb szörnnyel, mezei rablóval és gigantikus pókkal találkozhatunk, rájuk igazán nem lehet panaszunk. Habár az adott területeken általában ugyanazzal a pár ellenségtípussal futhatunk össze, a bejárható régió nagysága miatt ez így is tisztes szörnysort takar. Az életünkre igen nagy vehemenciával törõ lényeg intelligenciahányadosa ugyan éppen hogy megüti a Forres Gump-i szintet, azonban e téren túlzottan nagy elvárásai aligha voltak bárkinek is. Apró különbségek természetesen észrevehetõk az egyes szörnyek viselkedésében, így például a humán ellenfelek néha már-már taktikai lépésekhez folyamodnak (azaz a közelharcosok ránk rontanak, a varázslók pedig távolról osztják az észt és a tûzlabdát), a manók nagy csapatokban támadnak, de némi veszteség után gyorsan vissza is vonulnak, míg például az élõhalottak nemes egyszerûséggel csak durr bele, nekünk jönnek. Mindebben sok meglepetés nincs, hiszen a hack’n’slash klikkelõbajnokságokban a kihívást soha nem az ellenfelek szofisztikált MI-je nyújtotta, hanem sokkal inkább azok óriási mennyisége.
Karaktereink, kikkel belevághatunk a kalandokba és az ellenfelekbe egyaránt, szám szerint hatan vannak, és a hagyományos fantasy klisékbe belesimuló mivoltuk ellenére kellõ változatosságot adnak. Elsõ karakterünk, a Szeráf afféle „földre szállt angyal”, aki egyaránt járatos a közelharcban és a varázslásban is, ezáltal az arany középutat képviseli nem csupán az elméletben, hanem a gyakorlatban is. Kicsit póriasabb megnevezése az efféle játékokban a paladin. A ritka idióta nevû T-energiához jól értõ elfek közül került ki második karakterünk, kinek neve nemes egyszerûséggel csak Elf. Õ a varázsleányzó, aki ugyan még egy csenevész varangyos békától is szívszélhûdést kap, ellenben utána meteornak is beillõ tûzlabdákkal fogja szétbombázni az egész tavat békástól és aranyhalastól egyaránt. Mint azt már a Sacred 2 elõzetesében említettem, a Templomõr egy igen fura szerzet – voltaképpen az egyetlen karakter, akire (avagy amire) a hagyományos klisék nem illenek rá. Hõsünk egy õsi, csontvázszerû kiborg, kutyaszerû fejjel, és irdatlan nagy plazmaágyúval felszerelve. Alapvetõen távolsági fegyverekre szakosodott osztály ez, amelyik ugyan valamilyen szinten képes a közelharcra is, azonban ebben záros idõn belül ott fogja hagyni a fogát, pontosabban valamelyik anyacsavarját. Vele ellentétben az Árnyharcos egy igen masszív élõhalott, aki minden szofisztikált stílust nélkülözve nemes egyszerûséggel csak megy elõre, és eltöröl minden ellenállást. Korunk T-800-as modellje õ, aki ugyan nem fog minket parádés effektekkel és akrobatikus mozdulatsorokkal elkápráztatni, viszont ahova odacsap, ott kõ kövön nem marad. Az Árnyharcossal ellentétben a Driád nem nagyon bírja a komolyabb gyûrõdést, azonban a vadonban gyilkos fúvócsövével rendet vág a gonoszok között. Jól hangzik ugye? Nem, valójában borzalmasan hangzik egy félmeztelenül rohangáló elfutánzat, aki roppant félelmetes fúvócsövével operál; tiszta szerencse, hogy nyíllal is nyomulhatunk, illetve némi természeti mágiai is szorult ebbe a lénybe. A totálisan gonosz karakterek kedvelõi is megkapják a maguk adagját az Inkvizítor személyében, aki nem csak csúnya, és gonosz, hanem egy rosszul sikerült hálóköntösben rohangálva osztja az észt és a halált. Meglehetõsen vegyesfelvágott karakter õ, aki egyaránt járatos a közelharcban és a mágiában is, de mindennek ellenére fõként a mágiahasználatát ildomos kihasználni, lévén nem létezõ szíve mélyén õ mégiscsak egy nekromanta.
Az azonban mindenképpen negatívum, hogy az adott karakterekbõl kizárólag egyfajta létezik, azaz nem indíthatunk külön férfi avagy nõi egyedet, mindig csak az elõre megszabottal játszhatunk – ez azoknak, akik nem szívesen játszanak ellenkezõ nemû karakterrel, igencsak bosszantó lehet. Ennek értelmében a Driád, az Elf és a Szeráf nõi karakterek, az Inkvizítor és az Árnyharcos férfiak, míg a Templomõr nemiségét inkább meg sem tippelném, ha nem muszáj...
A gyorsabb haladás érdekében egy bizonyos idõ után szert tehetünk majd hátasokra is, amelyek között óriási póktól a kardfogú tigrisen és a pokolkutyán át egészen az egykerekû fotelig van minden, mi szem-szájnak ingere. Akárcsak a skillek között, amelyek csoportokba rendezõdnek, s nem túlzottan meglepõ módon a nagyobb hatékonyság elérése érdekében minél több pontot kell rááldoznunk az adott képességre. Összesen mintegy száz szinten keresztül tápolhatjuk választott karakterünket, amit a terület nagyságát, következésképpen a játékidõt ismerve bõségesen ki is használhatunk, akárcsak a hatalmas mennyiségû ruhanemût, amelyek dicséretes módon mindig változtatnak valami a kinézetünkön.
Amennyiben karakterünknek a szó legszorosabb értelmében „nyakára hágna” egy gaz monszta, úgy sincs különösebb probléma, hiszen a legközelebbi monolitnál feléledhetünk. Ezek afféle konszolidált kis pulzáló obeliszkek, amelyekbõl szép számmal találhatunk a térképen elszórva, és amennyiben megérintjük õket, úgy a legközelebbi elhalálozásunkkor (avagy a játékból való kilépésünkkor) azon a helyen fogunk feléledni, ahol legutoljára monolitet tapiztunk. Ennek folyományaként hagyományos értelemben vett mentés nem létezik a Fallen Angelben, amit személy szerint nem igazán tudok respektálni, már csupán azért sem, mert az újbóli betöltéssel együtt az összes ellenfél is reinkarnálódik. Belõlük pedig jó sok van, igaz, a Sacred 2-õt nem nevezném rettenetesen nehéz játéknak – csínjával adagolják a kihívásokat, megfelelõ mértékben.
Ami feledteti a rendkívül lapos történeti szálat, a játékban bennfelejtett bugokat (merthogy ezekbõl is akad szép számmal), és a nem túlzottan szofisztikált aláfestõ zenét, az egyértelmûen a grafika. A Sacred 2 alatt dübörgõ motor remekül teljesít: aprólékosan kidolgozott világban mászkálhatunk, amelyben általában gyönyörû effektek, és pofásan animált szörnyek kaptak helyet; némelyik helyszín majd’ megszólal, annyira szép. Ugyan némely belsõ terepen az alkalmazott effekteknek hála kicsit plasztik szájízt kap a látványvilág, továbbá egy picit minden „túl szép és színes”, a Sacred 2 által prezentált látványorgiával nincs probléma, sõt. Külön érdeme a játéknak, hogy a háttérben tölt, így mi elviekben korlátlanul mehetünk jobbra, balra, és az elsõ nagyobb szörny gyomrába.
A hangok terén már kevésbé rózsás a helyzet: a különféle effektekkel nincs különösebb probléma, azonban a szinkronhangok hagynak némi kívánnivalót maguk után: fõként átélés kéne ide, de nagy lapáttal. Az aláfestõ zene metálos akkordjai elsõ, második, és harmadik blikkre is igen furcsának hatnak; nem azért, mintha nem szeretném a mûfajt, hanem mert magához a játékstílushoz kapcsolódóan furcsa. Ennek ellenére bizonyosan sokaknak bejön a metálos, mi több Blind Guardianes vonulat a játékban, s ezzel nincs is probléma, hiszen kétségkívüli színesíti a Sacred 2-t. Hogy mennyire jó irányba, az már egy másik kérdés. De színesíti, annyi szent.
A Sacred 2: Fallen Angellel az Ascaron alapvetõen megfelelt a Sacred folytatásával szemben támasztott elvárásoknak, hiszen az elõd mindenben szebb, jobb, nagyobb, és élvezetesebb, mint elõdje. Ugyan a zsenialitás, az igazán formabontó ötletek hiányoznak a játékból, a tisztes iparosmunka eredményeképpen szégyenkezniük a fejlesztõknek aligha kell, hiszen remek játékot hoztak össze, melynek kisebb-nagyobb hiányosságait feledtetik szép számmal fellelhetõ erényei. S habár kétlem, hogy évek múltán majd klasszikusként emlegetnénk a Sacred 2-t, a téli hónapokra mindenképpen kellemes kikapcsolódást nyújthat a játék. Sõt, némi zombitrancsírozás erejéig tavaszra is.
szólj hozzá! (8) | Írj Te is ismertetõt! | Nyomtatható változat
játékinfó
Sacred 2: Fallen Angel
* gyûjteménybe
* adatlap
* galéria
* letöltések
* fórum
* vásárlás
Sacred 2: Fallen Angel
* Fejlesztõ Ascaron
* Forgalmazó seven m
* Típus RPG
* Megjelenés 2008. október 3.
* Honlap Kattints ide!
* Ár 9990 Ft
Rendeld meg a Sacred 2: Fallen Angel játékot online!
Ára: 9990 Ft
Minimum hardware: Pentium 4 2,6 GHz, 1 GB RAM, DVD-ROM, 256 MB-os GeForce 6800/Radeon X800 vagy jobb videokártya, 20 GB HDD, Windows XP/Vista
Ajánlott hardware: Dual Core 2,4 GHz, 2 GB RAM, 512 MB-os GeForce 8800 GTS/Radeon HD 3870 vagy jobb
Multiplayer: LAN, internet
értékelés
8,5
* Grafika 9
* Hangok 8
* Játszhatóság 9
* Hangulat 8
* Olvasóink véleménye (13 szavazat) 9,2
* Játszottál a játékkal? Szavazz Te is!
* Add játékgyûjteményedhez a játékot!
* Írd meg saját ismertetõdet a játékról!
Pozitívumok
Óriási bejárható terület
Gyönyörû grafika
Változatos ellenfelek
Néhol egészen humoros
Negatívumok
Dögunalmas kerettörténet
Meglehetõsen elcsépelt karakterek
Bugok
interaktív
Játékgyûjtemény
Ez a játék 29 felhasználónk listáján szerepel.
Add hozzá Te is a listádhoz!
Olvasói cikkek
Még nincs errõl a játékról olvasói cikk.
Írj Te is cikket a játékról!
Cheatek
* Ehhez a játékhoz még nincs cheat, küldj be egyet!
a rovat legfrissebb cikkei
* 9,0F.E.A.R. 2: Project Origin
* 7,0Rise of the Argonauts
* 8,5Mirror's Edge
* 7,0Lord of the Rings: Conquest
* 7,0Hunyadi hadai
online áruházunk ajánlata
FIFA 09
FIFA 09
11990 Ft
Norton Internet Security 2009 (HU) 1 felhasználós, upgrade
Norton Internet Security 2009 (HU) 1 felhasználós, upgrade