A szobor szerintem nem jó példa. A protonokra lõtt elektronok három ponton szóródnak, ezt nem odaképzeljük. Háromig mindenki egy kézen is el tud számolni. Az emberek kvarkoknak nevezték el õket, a marslakók mondjuk ungabungának nevezik, de a három szórócentrum léte tény, az is, hogy kettõ közölük 2/3 pozitív töltésû (u kvarkok) egyik pedig -1/3 töltésû (d kvark).
Bárhol bárki megismételheti a kísérletet, három ponton szóródó nyalábot fog kapni, ez annyira biztos minthogy newton almája lefelé esik, és nem felfelé. Nem azért esett le az alma, mert Newton azt akarta. Attól mert valamirõl nem tudunk, vagy buták vagyunk hozzá, attól még létezik, nem kell mindjárt letagadni mindent. Inkább meg kéne próbálni megérteni.
Másrészt a kvantummechanika alapvetõen egy párhuzamos idõsikok alkotta multiverzumot ír le. Ez nem igaz, a multiverzum modell egy értelmezése a kvantummechanika eredményeinek, és nem az egyetlen. Semmi bizonyíték nincs rá egyelõre.
Egyébként is, a filozófusok szemmel láthatóan egyáltalán nem értik, hogy a valószínûségi eloszlásfüggvény mit jelent. Nem azért "került oda" az elektron, mert ott akartuk mérni. Továbbá az elektron nem az a hullámfüggvény. A függvény csak azt írja le, hogy mekkora a valószínûsége, hogy itt van vagy ott. A dobókocka lehetséges értékeit is egy eloszlásfüggvény írja le, mégsem "hullámzik" a kocka.
Ez egy tipikus példája annak, amikor összekeverik a valóságot, és a leíró modellt. Az hogy a papírhajó úszik, még nem jelenti azt, hogy minden ami úszik papírból van.
A kauzalitás szent tehenét viszont a makrofizika nem meri lemészárolni, pedig a kvantummechanika már megtette. Ez aztán végképp nem igaz. Minden ismert kvantummechanikai folyamat tiszteletben tartja az okságot.