Hát pedig valami ilyesmi a helyzet. Felfogható úgy, hogy tulajdonképpen egyetlen elektron létezik a világon, amit hol itt, hol ott találunk meg. Érdekes, de ez egyébként összefügg az idõ irányával is: a Feynmann-diagramok szerint a pozitron egy idõben visszafelé mozgó elektron, tehát ha ugyanannyi pozitron lenne, mint elektron, akkor akár magyarázhatnánk az anyagot egy, a Világegyetem idõbeli peremeirõl oda-vissza pattogó magányos részecske nyomának is. De ez már csak spekuláció, több sebbõl vérzik. Az idõben visszafelé mozgás azonban nem jelenti a kauzalitás sérülését, mert a kvantummechanika képletei idõirányra nézve invariánsak.
A hullámkép mellett viszont az szól, hogy ha van két elektronunk, és berakjuk õket két dobozba random választva, akkor a lehetséges esetek száma 3 és nem 4, mint billiárdgolyók esetében lenne. Azaz nem különböztethetõ meg az az eset, hogy az elsõ elektront az elsõ dobozba, a másodikat a másodikba raktuk, attól, amikor fordított sorrendben pakoltuk be õket. Ez a különbség talán marginálisnak tûnik, de nagyon fontos a fizikában, ahol a dobozok különbözõ energiaszinteket képviselnek és ha ki akarnánk számolni egy energiaszint betöltésének valószínûségét, a klasszikus részecskékre (ahol mind a 4 esetet megkülönböztetjük) más képletet kellene használni, de az hibás eredményt ad (a klasszikus neve Maxwell-Boltzmann eloszlás, a kvantumosé Fermi-Dirac és Bose-Einstein a kétféle típusú kvantumrészecskére).
Ez a különbség észbontó, de jobban érthetõ, ha az elektron azonos a hullámfüggvénnyel, mert a két kritikus esetben a függvény teljesen megegyezik, nem lehet különbséget tenni köztük. Ha csak simán golyók lennének az elektronok, akkor lehetne címkézni is õket.