Igen, ez az SSTO, single-stage to orbit, vagyis egyetlen fokozattal az ûrbe. Ez azt jelenti, hogy a felszállás folyamán semmit sem old le a jármû, nincs sem külsõ üzemanyagtartály, sem gyorsító rakéta.
Az X-33 egy elég szerencsétlen helyzetbe került. Tele akarták rakni a legmodernebb technológiákkal. A cél az volt, hogy a gép tömege az indulótömeghez képest csak 10% legyen. Hogy ezt elérjék, kompozit mûanyagból készült tartályt akartak használni, mivel úgy gondolták, hogy csak azzal sikerülne a célt elérni. Ám miután a folyékony hidrogén meglehetõsen hideg dolog (-259°C körül), ezért problémát okozott egy olyan tartály létrehozása mûanyagból, ami ezt el is viseli (meg közben a fellövés közbeni rázkódást és egyéb behatásokat. A tartályra elköltöttek egy kisebb vagyont, de csak nem sikerült a megfelelõ igények elérése. Végül úgy döntöttek, hogy csinálnak egy aluminiumötvözetû, hagyományos tartályt, amit ráadásul sikerült könnyebbre megcsinálni, mint a kompozit tartályt. Ezen idõ alatt viszont sok dolog történt. Például a NASA élére olyan ember került Michael Griffin személyében, aki nem rajongott semmiféle ûrrepülõgépért. Õ a hagyományos hordozórakéták és az Apollo-elvû hajót tartotta ideálisnak - ez fog most megvalósulni az Ares hordozórakétákkal és az Orion ûrhajóval. Az X-33 túllépett költségvetésével és a fejlesztési idõ csúszásával lazán lesöpörhetõ volt az asztalról azzal az indokkal, hogy "nem megvalósítható"...