Köszi mindkettőtöknek a válasz, de veled nem annyira osztozok.
Ugyanis amiről te beszélsz, az már nem tudomány, hiszen a tudomány objektív, ami persze nem azt jelenti, hogy nem tévedhet.
Mert igenis, hiszen a korában az is tudomány volt, amikor pl azt állították, hogy a világ közepe a Föld, majd később a Nap, és így tovább.
A tudomány sajátja, hogy a saját hibáiból építkezik, azokból tanul, és lehetőleg nem hagyja magát különböző divatirányzatokkal befolyásolni.
A tudomány igenis foglalkozik az alien kérdéssel is, azonban ésszerűség keretein belül.
Mert szerinted milyen előnye származna "neki" abból, ha elhallgatná azt a "nyílvánvaló" tényt, hogy már láttak ufokat, köztünk élnek, mi több már párosodtak is velük egyesek. (patakiattila)
Ja, hogy a politika???
Hát az bizony lehetséges, csak én attól tartok, hogy egy olyan civilizáció, mely akkora távolságot-időt legyőzött, bármely módon is, nem igen foglalkozik ilyen holmi kicsinyes dolgokkal.
Külön tetszett, amikor KIDERÍTETTÉK, hogy Obama egyik testőre alien.
Érted???
Amikor minden lehetségest elkövetnek, hogy mi ne tudjunk meg semmit, erre a világ nyílvánossága előtt alkalmaznak egy ufo-t.