Előszerettel hajtogatod, hogy mi emberek az alienek által épített ólban vergődő malacok vagyunk. Te ezen állításodat főleg megboldogult Saintgermain korodban mantráztad napi rendszerességgel. Mióta átvedlettél zserni apóvá, ezt ritkábban teszed, de azért maradt belőle finoman. Mondd azért lassúltál be, mert észrevették azok az agyzabálok, hogy te tisztában vagy az ő aljas tevékenységükkel?? Avagy te nem is vagy szellemi táplálék a számukra, és így nem is számítasz annyira malacnak a részükre???
Másutt, és főleg régebben azt állítottad, hogy a naprendszerünkben idegen űrhajók ezrei száguldoznak, és, hogy van köztük bolygó méretű is. Meg, hogy az oroszok, és az amcsik ingajáratoznak a Mars, és a Föld között. Meg, hogy igazából nem is száguldoznak, (ez már egy új tétel volt tőled) hanem teleportálodnak ide-oda.
Most pedig azt állítod, hogy a NASA több százezer alient alkalmaz a titkos űrprogramjában, (még szerencse, hogy te tudsz róla ), amivel frankón el is vannak maradva, mert még mindig az oroszokat kérik meg, hogy fellődözzék őket az űrállomásra.