1845-1848-ig Írországban (de Európa más részein is) addig elképzelhetetlen éhínség ütötte fel a fejét a hirtelen megnövekedett esõzések miatt. Az írek fõ étele, a krumpli, egy gombabetegség miatt megrothadt. Nem volt semmi más élelmiszer helyette. Szó szerint milliók haltak éhen, és százezrek menekültek el, jórészt kivándoroltak Amerikába. Mindez duplán elkerülhetõ lett volna. A földterületük bérletéért az éhezõ írek az éhség tetõzésekor, 1846-ban 18.169 tonna búzát, 8.990 tonna árpát és 102.238 tonna zabot exportáltak. Ebbõl nem ehettek, mert a bérleti díjat nem enyhítették az angolok, a föld tulajdonosai. A gabonakereskedõk viszont rekord hasznot vágtak zsebre. Az éhezõ, legyengült, s emiatt a tífusz járvány miatt is megtizedelt írek ínségkonyháit a „liberális” pénzügyi államtitkár, Charles Edward Trevelyan betiltatta, mondván ez pazarlás: „hagyják a természetre a dolgok folyását”. Ezután még újabb egymillió ír halt meg betegségekben. (Az államtitkárt munkájáért lovaggá ütötték.) Írország - ami elõtte Európa szegény, de legsûrûbben lakott országa volt - szinte kipusztult.
A korabeli BOKROS tevékenykedett, a piac mindenekfelett, meg az adósságot fizetni kell minden körülmények között ELV janicsár helytartója, el lehet ezt játszani vajon itt is? (nekünk nics hova kivándorolni)