A külföldi adósságkönnyítést nem utolsósorban azért vették mindkét esetben le a napirendrõl, mert mértékadó közgazdászok azt jósolták, hogy nagyarányú pótlólagos külföldi erõforrásbeáramlásra van kilátás. Azt várták, hogy az 1988ban megindult gazdaságpolitikai nyitás, illetve privatizálás nyomán az országba sok külföldi mûködõtõke fog érkezni, a külföldi turisták tömegesen fognak idelátogatni, valamint a demokratikus piacgazdaság útjára lépõ Magyarországot segélyekkel fogják megjutalmazni. A várakozások szerint e források nemcsak a kilencvenes évtized elején mintegy évi 4 milliárd dollár nagyságú külföldi adósságszolgálat teljesítésére lettek volna elegendõek, hanem lehetõvé tették volna az adósságállomány csökkentését is, sõt még ezen túl pótlólagos fejlesztési forrásokat is teremtettek volna a gazdaság modernizálásához. Ehhez még az az optimista feltételezés is társult, hogy az állami tulajdon privatizációja olyan nagy hatékonyságjavulásra vezet, amely jelentõs magyar exportnövekedésben, tehát a kereskedelmi mérleg tetemes többletében ölt majd testet, s ez szintén növeli az ország devizabevételeit.
A Magyar Nemzeti Bank minden jel szerint legalábbis részben osztotta ezt az optimista elõrejelzést. A kilencvenes évek elején a külsõ adóssághelyzetrõl készített tanulmányában például határozottan azt jósolta, hogy a mûködõtõke növekvõ beáramlása, a turizmus bevételei és a kiegyensúlyozott fizetési mérleg következtében az évtized során Magyarország képes lesz növelni devizatartalékait és csökkenteni nettó külsõ adósságállományát (MNB [1992] 78. o.). A kilencvenes évek elején,1991-1992ig még úgy látszott, hogy a nagyarányú külföldi forrásbeáramlás valóban megvalósulhat. Gyorsan nõttek a külföldi beruházások és az idegenforgalmi bevételek, ezen túl néhány száz millió márka, illetve dollár kedvezményes hitel, illetve technikai segítség is érkezett az országba (mindenekelõtt Németországból, illetve az Európai Közösség PHAREprogramja révén). Mindemellett a külkereskedelmi mérleg is aktív volt, illetve egyegy évben csak enyhén negatív egyenleget mutatott. Ennek köszönhetõen a nettó külföldi adósságállományt valóban sikerült 13 milliárd dollárra csökkenteni, miközben a devizatartalékok egymilliárd dollárról 4,2 milliárd dollárra nõttek.
A gond csak 1993ban, illetve 1994ben jelentkezett, amikor a felsorolt kiegyenlítõ tételek jelentõsen lecsökkentek, illetve maguk is negatívba fordultak, s nem tudták ezáltal kompenzálni az adósságszolgálat továbbra is stabilan fennálló negatív tételeit. Ennek következtében az 1992ben még csak 13 milliárd dolláros nettó külsõ adósságállomány 1994 végéig 18,7 milliárd dollárra nõtt, a bruttó külsõ adósságállomány pedig ugyanezen idõszak alatt 22 milliárd dollárról 28 milliárd dollár fölé emelkedett.