A sztori szerint 3 évvel vagyunk a Fallout 3 után, míg a Fallout 2-tõl 40 évnyire. A játék ugynaúgy kezdõdik technikailag, mint a harmadim epizód, vagyis egy interaktív karaktergenerálással. Bevalottan rámennek a srácok a karakterekre, sokkal emlékezetesebb párbeszédeket, és NPC-ket akarnak összehozni, mint a Fallout 3 csapata.
A játék mûvészeti vezetõje szerint, azért barátságosabb a New Vegas, mint volt a 3, mert ezt a területet nem érte közvetlen sugárzás, inkább csak annak közvetett hátulütõitõl szenved. A kék ég, és a napsütés ezzel magyarázható. A világ impresszív, 5 perccel a 'New Game' gobmra való kattintás után, már újdonsült virtuális énünkkel bóklászhatunk a Wasteland kies tájain.
A harc szinte teljesen ugyanaz, mint a Fallout 3 esetében. A VATS teszi rendesen a doglát. Talán annyi különbség van, hogy több speciális mozgulatot hajtatunk végre, ha közelharci fegyvert használunk, mint az elõzõ részben.
Az Obsidian egy új reputációs rendszert épít a játékba, mivel tisztában voltak vele, hogy az elõzõ epizódé közel volt attól, amit tökéletesnek lehet nevezni. Ha átvágunk egy polgárt, az emlékezni fog rá, így késõbb tõle már nem várhatunk segítséget. Ha egy banda tagjával állunk le balhézni, akkor õ segítséget tud kérni a többiektõl, és akkor kapnak majd el a semmi közepén, mikor nem is számítasz rá.
Igen, lesznek bandák is, de egyelõre sokat nem tudni róluk. Az biztos, hogy jó lesz, ha kiismerjük magunkat közöttük, felismerjük a jó tulajdonságaikat, amikkel tudunk azonosulni, és természetesen a rosszakat. Az biztos, hogy mindenkit nem gyûlölhetünk, mert akkor hamar utolér a végzetünk...
A világra is kihatással leszünk. A készítõk szeretnék azt elérni, hogy a játék vége fele az érezzük, hogy megváltoztattuk a vidéket, az embereket. Természetesen a lélegzõ világ adott, de ez nem csak a szabad bóklászásban, és a többféle befejezésen fog megnyilvánulni, hanem abban, hogy a saját sztorinkat írhatjuk meg a játékon belül.