Az elsõ lépést már megtetted, beszéltél róla valakinek. Jobban mondva: írtál, de ez most lényegtelen. Túltetted magad a "senkit sem érdekel a problémám" tévhiten, ez a lényeg.
Ilyenkor sokan azt mondják, próbálj másra gondolni, kösd le magadat az egyetemi teendõiddel, keress más elfoglaltságot... ez csak "helyi érzéstelenítés", de nem megoldás. Elõbb-utóbb úgyis visszajönnének a rossz emlékek, általában akkor, amikor más problémáid is vannak - a negatív élmények erõsítik egymást. Egyenes út a süllyesztõbe...
A problémákkal ott, akkor kell foglalkozni, ahol és amikor fennállnak. (a hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk)
Bárhogy érzed most magadat, Te ugyanaz az ember maradtál, aki a történtek elõtt voltál - semmivel sem kevesebb. A trauma, ami ért, csak egy tapasztalat a sok közül, amelyektõl - bár ez most nyálas hülyeségnek hangzik - még gazdagabb is lettél, mert két "álbarát"-ról kiderült az igazság.
Fel a fejjel, minden helyzetbõl ki lehet jönni pozitívan - csak hozzáállás kérdése.
(hülye vicc, de én azóta szoktam le a postára járásról, mióta megtanította az élet, hogy semmit sem szabad feladni)