Közvetlen bizonyítéka annak ugyan nincsen, hogy az evolúció nevelte az emberbe is az irracionalizmust, csak sejthetjük, hogy ha az ember racionális lényként kerül ki a folyamatból, akkor egy bizonyos határon túl egyszerûen nem szaporodik, hiszen abban semmi ráció, az észlénynek feladnia önmagát egy másik, okvetlenül butább lény miatt, hacsaknem egy kedves kis pinanyaló pincsi az vagy cicuska.
Racionálisan a lényeg az, hogy nekem legyen jó és minden, amit teszek, az én dolgom és ügyem. Meg is figyelhetjük az emberiség története során a jólétiség racionalizáló hatását, a szaporodási ráta és életéhség drasztikusan csökken a jólét fokozódásával, a létfenntartásban a kreativitás a fennmaradást szolgálja, a jólétben viszont az unalom ellen keres szórakozást az ember. Maradi társadalmakban ezért az uralkodóréteg, a vezetõk igyekeznek valami elfoglaltságot találni a barmoknak & csürhének, akiknek a társadalmat nézik, és ha már ez sem segít, akkor pl sorrbaállítják az embereket, hogy szakszerûen kitéphessék szívüket (azték módszer) . Nagyobb háborúk maradék emberisége örül a kellõ (és nem fölös) számú lyuknak a testén s annak, ha fehér kenyér szeletét piríthatja a rántottlevesébe.