Képzelj el egy programot egy számítógépen, amely képes arra, hogy az univerzum összes részecskéjének elhelyezkedését és mozgását modellezze. Ezen kívül ismeretében van minden olyan kölcsönhatásnak, ami csak atomok és részecskék között lejátszódhat, figyelembe véve bármilyen mértékû nyomást, hõt, mágneses teret, mindent ami csak hatással lehet egy részecske viselkedésére.
Namost, ha van két idõpillanatod, és hozzá tartozó két képed (egy kép = az univerzumunk minden alkotórészének pontos tér- és idõbeli elhelyezkedése), akkor könnyen kiszámítható a két állapot közt lejátszódó változás mértéke. Minél rövidebb a két állapot közötti idõszelet, annál pontosabban modellezhetõ le egy adott részecskecsoport által megtett út A-ból B-be. Valamint minél több a kép, annál gyakoribb a mintavételezés, ismétcsak a pontosság javára.
Ha ezt mondjuk egymillió éven keresztül vizsgálod, másodpercenként egymillió képet rögzítve, akkor kábé egymillió kilences pontossággal meg fogod tudni határozni az elkövetkezendõ egy másodpercre a világunk összes történését. Ha növeled a jövõbelátás idõtartamát mondjuk egy órára, akkor a pontosság lecsökken mondjuk százezer kilences pontosságra, ha pedig egy évre növeled, akkor lesz egy kilences pontosságú az elõrejelzésed.
Analógia: egy kilõtt puskagolyó röppályája. A lövéstõl számítva 1 percig repül, ennyi az idõtartam (világegyetemünk születése és halála közti idõmennyiség). Semmit nem ismersz a kísérlet körülményeirõl: sem a skuló induló sebességét, se az anyagát, se a közeget amiben halad, se a gravitációs hatásokat, semmit. Viszont van egy fényképezõgéped, amivel mondjuk másodpercenként 1000 képkockát tudsz rögzíteni, de csak az elsõ 10 másodperc folyamán.
Hiába nem ismersz semmiféle körülményt, mégis, a felvételek alapján a 11. másodpercre 99,99%-os-an meg tudod határozni, hogy hol fog elhelyezkedni a térben a lövedék. A 15. másodpercre már csak 99,6%-os lesz a pontosság, a 30. másodpercre pedig már csak 95%-os. Ahogy halad elõre a kísérlet az idõben, természetesen úgy romlik a pontosság is.