valahol az egyetem és az általános sutyi közt jártam, amikor megjelent a moby dick: ugass kutya! albuma..ezen idõtájt futottam a thrash-er barátnõmmel (ha érdekel, egyszer elmesélhetem hogyan is és miért is jöttünk össze) szóval, rádumált hogy vegyem meg neki, mert "tutkó kis banda és franyón nyomják.." bele voltam zúgva, mit tehettem: megvettem..
(egy heti st.moritz-omról mondtam le miatta) onnantól fogva egy hétig ezt kellett hallgatnom, s ezen kényszerûségbõl fakadva úgy mexoktam, hogy a végén már kívülrõl fújtam a szövegét az összes dalnak..
egy nap bevittem a sutyerákba, oszt volt egy kedves antipatikus kolléga, aki volt oly kedves kölcsönkérni tõlem, miután meglátta a walkmanomban (most lebuktam wazze, hogy milyen zenéket hallgattam akkoriban) egy szó, mint száz: (és most jön a poén) úgy adta vissza, hogy szétbontotta a kazit, kivette az eredeti szalagot (ami úgy 45 perc körüli volt sac/kb..) és betett helyette valami hulladék agyonhallgatott 90 perces szalagot, amire felvette az albumot, valami gagyi piaci kétkazettás magnóval
már amikor visszaadta, akkor tudtam hogy átbaxxta a fejem (a kis köcsög) de akkor nem tettem semmit.. a bosszú mindíg akkor édes, ha már nem is várják azon szemeszter végén büszkén mutogatta körbe a fotót a csajáról, meg a kislányáról..gondolom, hogy mondanom sem kell, valójában ki a gyerek apja..segítek: nem õ
ez ugrott be a mobyról..
a depresszió ha divatzene, ha nem, akkor is jó (némelyik száma)..hogy mást hirtelen ne is említsek itt van pl. a nirvava. náluk kevés naobb divatbanda volt, de (mégha te nem is csíped) qrva jól nyomták akkoriban..persze közel sem olyan jól mint a sepultura, de azért..