No skacok! A helyzet az hogy az UnrealScript-el a hócipõm teli, úgyhogy kicsit félre rakom, majd jó lesz máskorra, kenyér és mustár mellé :D
Viszont cserébe már tudom hogyan lehet több pályát betölteni egymás után. Így tudom majd csökkenteni a gépigényt (nem jelenít meg egyszerre 50 négyzetkilométernyi területet :D ).
Nem lesz HUD és fegyver, egyenlõre legalább is. Illetve az US szkript nem-mûködése miatt egy kicsit át kell alakítanom a sztorit is sajnos. Így a játék kicsit hajazni fog a Portal-ra (sajnos?), legalább is az alap szitut figyelembe véve. Viszont cserébe kaptok majd +2 pályát, bár csak átvezetõt :D
Amit a holnapi napra tervezek:
- Fizikai objektumok mozgatása (mivel kitaláltam rá egy rejtvényt)
- Az egyik pályára még néhány "érdekesség" elhelyezése. Illetve egy másik rejtvény elkészítése.
- A pályák egymásutániságának beállítása (nem is olyan egyszerû)
- Ha marad idõm, elkezdem a szinkron munkálatokat
Amúgy triggereket mozgatni a SetActorLocation-el lehet. Illetve majd megpróbálom ezt az értéket egy másik animált objektumra rátenni, így egy "érintõ aurát" képezhetek akármi körül. Ezzel pedig sebzést rakhatok bármihez. Mert igen, meg lehet majd halni a játékban. Ha nem vagy elég okos és ügyes :P