különös megfigyelés, de nekem egy picit gyanús. Szerintem várjunk, amíg a többi labor megerõsíti vagy cáfolja.
Bennem a következõ kérdések vetödtek fel (most TÉTELEZZÜK FEL, hogy más laborok is találnak valamit):
1.) A különbözõ radioaktív minták elõállítása során történõ szennyezõdést biznyítottan ki kell küszöbölni. Bár ha a 33 napos periódus mûködik és nemcsak egyszeri csökkenésrõl vagy növekedésrõl van szó, akkor a szennyezõdést kizárhatjuk.
2.) A neutrinók kölcsönhatása az anyaggal szélsõségesen gyenge (mértékû)! Pl. a többszáz tonna széntetrakloridot tartalmazó neutrinódetektorban évente csak néhány argon atom keletkezett, emlékezetm szerint.
A legtöbb atommagra hasonló gyakoriságú kölcsönhatás várható, ami -- szerinetm -- GM csöves méréstechnikával (Noé is ilyet vitt fel a bárkára:-)) kimutathatatlan!
3.) HA tényleg neutrinók okozzák a jelenséget (amennyiben az tényleg létezik!), akkor a különbözõ radioaktív izotópokra jelentõses eltérõ mértékû hatást kell hogy gyakoroljon.
Sõt, az alfa-bomló izotópokra vagy a gerjesztett gamma bomlókra (Tc-99m, Ag-110m, stb) egyáltalán nem kellene hatnia, azok ugyanis nem gyenge kölcsönhatás által bomlanak.
4.) Megjelent-e más effektus? Például ahol csak nafgyon kicsi energia hiányzik ahhoz, hogy egy mag radioaktív bomlásra képes legyen ott egyszercsak azzá válik egy anyag?
5.) Érdekes a jövõbeli kihatása a megfigyelésnek, amennyiben az effektus tényleg létezik (és nem jut pl. a hidegfúzió sorsára)
Ha egy radioaktív mintát a Naphoz közelebb viszünk vagy távolabb, akkor az effektus hogyan változik?
Ez persze kisérletileg igen nehezen lesz megcsinálható, ui. több hónapon át iszonyúan stabil és kellõ pontosságú radioaktivitás mérõ mûszer tudtommal nincs. Segítene, ha találnának olyan izotópot, ami nem mutatja az effektust, és akkor ahhoz lehetne viszonyítani a vizsgálandó mintát.
6.) A legizgalmasabb kérdést hagytam a végére: mi lesz, ha az effektus létezik, de NEM neutrinók okozzák?