Megjegyezném, hogy fel lehet ugrálni a szappanért, sõt eredetileg a korai változatokban csak így lehetett megszerezni a szappanokat (a terep már akkor is így nézett kia beszámolók alapján), de sokan egyszerûen nem jöttek rá honnan kéne indulni és hogyan (pedig le lett írva a játék saját fórumában nem is egy helyütt), így kimondottan könnyítésként lett késõbb belerakva a provokálós megoldás (amit le is ír neked a program). Emiatt lett például néhány helyen leállítva õrjárat is, illetve lett beépítve elkerülõ út, hogy könnyebb legyen a megoldásra rájönni és azt kiviteleznie az átlag casual gamer egyének számára.
Én németet nem tanultam, csak pár évnyi tévénézés ragasztott rám néhány dolgot (nem tudom lefordítani, inkább csak nagyjából értem mirõl van szó, ellenben ha már egyszrre két külön nyelvet kell figyelnem és értelmeznem akkor bele tudok zavarodni a dologba elég hamar) de valahogy elégnek bizonyult a játék megértéséhez már amikor a szövegre figyeltem és nem a feliratra. Nem értek mindent természetesen de valahogy nem akkora probléma mint ahogy te vázolod.
Azon meg nem kell csodálkozni, hogy ha valaki az iskolában tanult nyelvet akarja használni az nem fogja megérteni a szlenget (nem nagyon van benne) és az aktuálisan használt beszélt nyelven íródott diskurzusok egy részével is meggyûlhet a baja.
Az iskolákban általában az irodalmi és nem a valójában manapság használt nyelvet oktatják. Ha tényleg fejlõdni akarsz maganak kell utánajárnod a dolgoknak (például német nyelvû csatornák nézése, rádió hallgatása, fórumok böngészése, regények olvasása sokat segít és ha megteheted akkor kimenni német nyelvû területre és ott átélni mindezt hosszabb rövidebb ideig).
Az érettséget arra értettem, hogy mielõtt nekiállsz teljes erõbedobásból lehordani valamit elõbb tájékozódj, ismerd meg amit kritizálni akarsz és próbálkozz megoldani a felmerült problémákat.
Ne pár százaléknyi játékidõ alapján ítélj meg egy alkotást aminek csupán aprócska szeletkéjét figyelted és tapasztaltad meg, valószínüleg rosszul beállított gépen.
Utánanéztél magadtól a hivatalos forrásban a problémáidnak?
Elolvastad a telepítési útmutatót amit mellékelnek vagy csak durr bele módon felraktad a programot?
A gépedet rendeben tartod? Rendszeresen végzel takarítást, töredezettség mentesítést, egyéb karbantartásokat, driver frissítéseket?
Az elmondásod alapján beállítási/teljesítményi gondjaid lesznek a grafika terén (hogy ez most driver, régi kártya, gyenge gép, vagy csak teleszemetelt gép miatt van az lényegtelen), az elakadásaid meg türelmetlenségre és figyelmetlenségre utaló jeleket sugalmaztak felém, ami, már bocsánat a kifejezésért, de inkább egy felháborodott gyerekre utalnak mint egy érett egyénre, aki utánajár az õt érintõ és érdeklõ dolgoknak (és nem csak egy helyen ha ott nem kap kimerítõ választ a kérdéseire).
Abban természetesen igazad van, hogy van ami lapos a történetekben és szereplõk terén. Ez mindenütt így van. A való életben is. Én is találtam negatív példákat de az összképen nem tudtak rontani jelentõsen.
Ha elõkapom az Oblivion-os tapasztalataimat akkor persze említhetném, hogy itt is gyakorta ismétlõdnek majd a dungeon részletek, sõt az õsi romok belsõ elrendezése is néhány kivételtõl eltekintve egy kaptafára készült (ami érthetõ mert könnyebb modulokból generálni, meg ha már letûnt korok maradványai ahol azért volt valami egységes elképzelés akkor nem csoda hogy vannak ismétlõdések), mi több, pár dekoratív elem és palló kivételével több helyet gyakorlatilag becsukott szemmel végig tudtam járni mert az oblivion esetében pont ugyanúgy volt elrendezve (konkrétan az obli elején a menekülõút mikor az uralkodót kísérjük ki, na az a belsõ tér és romos terep az többször is minimál dekoratív elem cserével egy és ugyanaz a Nehrim esetében). De valahogy túl tudom tenni magam rajta. Barlangok terén is lesz mjad pár ismétlõdõ elem de ez sokkal kevésbé lesz észrevehetõ a fényviszonyok átvariálása miatt.
Az igazi baja a programnak a scriptek túl nagy száma és az emiatt bekövetkezõ akadozások.
A nyitott világ (nem zárt kapuval várnak a városok) jó dolog csak ez is alaposan visszafogja a teljesítményt.
Egyes lényeken végzett grafikai módosítások és plusz scriptek bevetése megintcsak akadozásokat okozhat (nálam speciel ahol 3-nál több patkány van elkezd szaggatni a program, mindegy hogy tök sötét van és nem is látom õket, ha szaggatni kezd tudom hogy ott van minimum 3 patkány). Jópár ötlet kiaknázatlan maradt és nem került beépítésre, de ez is orvosolja önmagát idõvel.
Néhány baki is maradt a játékban ami engem meglepett, hogy miként kerülhette el a készítõk figyelmét, de a játékélményen nem ront (a déli tartomány elméletileg egy mágikus fallal van elzárva ami teljesen körbeveszi a határt, ugyanakkor több pontot is találtam ahol ez hiányzik és nyugodtan át lehet sétálni sokkal korábban is a területre).