Elég ha csak idõben hárítasz, az már eléggé visszaveti õket.
De az elején például a black troll és a többi troll ellen is lehet gyakorolni mert a mozdulatainkon látszik mikor lesz tényleges csapás ami el is talál és mikor csak ütés ami mellémegy (nem csoda mert közben hátrál a marhája).
Amikor kell akkor hárítasz (ez kicsit kibillenti az egyensúlyból), ha meg közeledik egy taslit nyomsz neki és hátrébbcsusszan picit, megtörik ezzel a lendülete és elõlrõl kezdi a menetet. A trollokat, a black kivételével sikerült úgy levernem így egy végigjátszás utáni tapasztalattal a zsebemben, hogy hozzám sem értek csak mikor akartam (sosem lehet elég korán kezdeni a blokkolás és a light armor fejlesztést). Ami minimális kárt okoztak azt meg visszagyógyítottam az alap varázslattal.
De a tucatellenfél kategóriás emberek és goblinok sem lesznek különösebben mások, mindössze nagyobb a repertoárjuk a náluk lévõ fegyver miatt és így kicsit nehezebben kiismerhetõek.
Ellenben kulcsszereplõknél nagyon szép összecsapásokat és összetett harcot lehet majd látni (már amikor szemtanui lehetünk párnak). Volt szerencsém megtekinteni kétszer is (fagyás miatt) egy kritikus pillanatban lezajló párbajt és mindkét esetben telejsen más szisztéma szerint gyepálták egymást a felek (a végkimenetel nem változott mert az scriptelve van). Onnan tudtam lemérni a tudásukat hogy ki milyen power támadást vetett be.
norbi4567:
Megfeszíted te rendesen azt az íjat lövés elõtt vagy csak gyorsan akarsz lõni és azonnal el is engeded az egeret amint elkezdi a feszítést a manusod?
Megdöbbentõen nagy a különbség ilyenkor a sebzésben. A legszívósabb mozgó céltábla sem igényelt még nálam 12-15 lövésnél többet úgy sem ha direkt gyengébb fegyvert és nyílvesszõket használtam (valahogy növelni kellett a marksman értékét mert ha a legjobbal gyilkoltam a népet akkor bizony lassan ment a fejlõdés mert hamarabb megdöglendtek). Már persze ha sikerült eltalálni.
De legtöbbször egy lövésbõl haltak (sneak miatti 3-5-szörös szorzóknak köszönhetõen tudásszinttõl függõen persze) ha nem volt óriási a köztünk lévõ szintkülönbség, aminek fennállásakor már 2-3 lövésre is szükség lehetett...