Könyörögtem a sorshoz , hogy olyan vitapertnert adjon, aki semmi konkrétumot semmirõl nem ír, nem akar semmit megérteni. Aki lejáratja ezzel magát, s így esélyt ad nekem arra, hogy miközben én állítok "lehetelenségeket", õ legyen végül nevetséges!
És a sors téged adott nekem!
Ráadásul éppen általad vált végképp bizonyossá bennem:
1. Hogy jó, és helyes amit cselekszem, hogy mindent ki akarjak írni magamból
2. Hogy más, például egy matematikus, ha meggyözõdése lenne is, soha sem írhatná mindezeket meg. Sõt, ha árnyékként fel is merülne az agyában, azonnal el is hesegetné a gondolatot.
Ezért nagy köszönettel tartozók neked, és persze a sorsnak is.
Majd egyszer Te is megkérdezed magadtól, (ahogyan egy Rejtõ Jenõ mûben, azt hiszem a Buzgó Mócsing?)?