"Ott tartunk tehát, hogy a bizonyított irracionális EGÉSZEK olyan SZÁMOK, amelyek ugyan végtelen nagyok, emellett ismeretlenek is, de abszolut értékükhöz konvergálnak.
Minthogy pedig Fermat ilyen megoldásokra utalt tréfás tételében, én pedig bizonyítottam, hogy azok valóban léteznek is, nem marad más hátra, mint elismerni, hogy Fermat felirta, és megoldotta a sejtését, A. Wiles pedig nem, illetve egészen mást."