A definició tréfás, persze, de az is lehet, hogy nem?
Én gondolok a Naprendszer és a Hold egy másik keletkezési elméletére is (amit elvetettek régebben) a bolygók Napból történõ kiszakadása elméletére.
Az általad említett ütközéses Hold keletkezés a lehetetlen "bolygó porbacsomósodási elmélet" egy szükségszeû vadhajtása, ami szembeszáll az égimechanika alapvetõ törvényeivel.
A bolygó kiszakadási elméletben viszont a Napot csak plazma állapotú óriás gázbolygók hagyhatják el, amelyek gyorsan hûlõ atmoszférájából, még az útjuk elején "kondenzálódnak ki" elõbb a szilárd, késõbb a vízjég, még késõbb pedig a metán bolygók. Az utóbbiák már távol a Naptól, fûzérként kísérik a gázbolygót az útján, és állnak pályára azok körül.
Ez egy dinamikus keletkezési elmélet, már csak azért is, mert utána az árapály még jó sokat, a Földet 20-30 Milló km -el távolította õket el a Naptól.
Ugyanígy minden bolygó, sõt csillag is az árapály miatt távolodik most is.
A Föld pedig már kezdetben is így tartalmazott hidrogént, oxigént, miért ne? éS ahogyan hûlt, a szedimentáció révén azok kigázosodtak. Elõbb mint gáz, azután gõz, késõbb mint víz, kondenzálódtak.
Vagyis a víz kezdettõl fogva itt van velünk.
A Hold pedig akkor vált ki a Földbõl, amikor az éppen kikondenzálódott, és a gázbolygótól kapott kezdeti forgásimpulzusa a lehûlése következtében 1,3 órás kritikus fordulatra gyorsult. Ekkor, még olvadékként szakadt ki belõle (szinte vastag folyamként vágódott ki az ûrbe) a felszínérõl a Hold.
Ezért a Hold: Földleányka, ha úgy vesszük, a Nap dédunokája.
Vagyis: NAP- Gázbolygó- Föld- Hold...
Ez a Naprendszer leszármazási sorrendje.
Valakiknek nagyon tetszik a porkorongos "porbacsomósodás", ám az szerencsére lehetetlen. Mint mondtam, égimechanikai paradoxon. Lásd Szaturnusz övek.