Télen (sajna) több idõm van, így többet irogatok majd ide is az árapályról.
Bizva abban, hogy netán valakit érdekel, és akkor is, ha senki nem szól hozzá.
Most pedig egy kicsit arról, mi történik akkor, ha két tömeg valamely pályán közelíti egymást!
Leggyakrabban kör, vagy ellipszis pályáról. a flyby és a Pioneer anomáliák esetén hiperbolikus pályákról esik említés.
Én viszont az általam legáltalánosabb, kvázi- egyenes pályákról is végeztem vizsgálatot. Egyfelõl azért, hogy bizonyítsam: az árapály jelenség bármely pályákra nézve létezik, és hogy a világmindenség egyik legáltalánosabb jelensége, amelyet a kozmológia furcsa módon ignorál.
Hogy mindenütt, ahol tömeg van- az is jelen van: a Föld felszinén guruló gépkocsik kerekein, magának az autónak tömegén, a Holdon, a Napon, a galaxison, galaxishalmazokon, az univerzumokon (elfogadva a multiuniverzális elméletek egy változatát).
Ehhez a legkézenfekvõbb modellként két, egymáshoz képest "megvezetett" kitérõ egyenes pályán haladó, azonos tömegü test közelítésének és távolodásának feltételeit választottam, A pályák megvezetésére azért volt szükség, hogy a bizonyítást egyszerûsíthessem: akkor ugyanis nem kellett figyelembe vegyem az óhatatlanul bekövetkezõ pálya és sebesség változásokat.
Olyan ez, mintha mindkettõ valamely sinen haladt volna, amelyen a kialakuló sebességváltozásokat valamely külsõ forrás kompenzálja. Amelyet kiszámítva megismerhetõk az árapály energetikai paraméterek.
További fontos paraméter volt, hogy a kiindulásnál a két test egyike sem forgott a saját tengelye körül. Ugyanakkor mind a két test gömb alakú, azonos méretû, és struktúrájú, valós tömeget képviselt.
Ezekre a viszonylag egyszerû, világosan megfogalmazható feltételekre azért volt szükség, mert ez esetben nem a nunerikus, hanem a bonyolultabb analitikai (diff. egyenlet) megoldást kerestem és találtam is meg. (lásd. honlapom- amit ezért is féltek...).
Maga a bizonyítás nem illik ide, azonban az eredményei elmondhatók!
Ha a relatív egymáshoz közeledõ -távolodó testek közül az egyiket feltételesen "központinak", a másikat "távolinak" tekintjük (árapály vizsgálatoknál ez szinte általános megközelítés), akkor a folyamat során a következõ dolgok történnének, amelyek a kettõ közelpontjában csúcsosodnak ki. (megjegyzendõ, hogy a testek azonossága miatt mind a kettõvel ugyanaz történik majd.
Kezdjük a feltételes központi tömeggel, amelyben a közeledõ távoli árapálya fokozódó, majd a közelpont után újra csökkenõ árapály hatásokat kelt. Amelyek kihatnak a folyadék, és a szilárd részeire az egész tömegében, rugalmatlan, disszipációs folyamatokat indítva benne el.
Ezek a távoli gravitációjának növekedésével egyre fokozódva az addig mozdulatlan közeli tömegre forgató nyomatékot képeznek, amelyre az lassú, kezdetben növekvõ forgással válaszol. Amelynek iránya hozzáigazodik a távoli közeledésének irányához.
A közelpont után is ez addig folytatódik, amíg a távoli pillanatnyi forgási periódusa (amely kiszámítható) nem válik kisebbé, mint a központi által elért forgási periódus (ez a lokális USP pálya). Ettõl kezdve a távoli már fékezi a központi égitest forgását, míg el nem éri a végtelent.
Azonban soha többé nem jöhet létre a kinduló állapot: egyfelõl a központi égitestnek valamely maradvány forgásperiódusa jön létre, míg a távoli kezdeti energiájának egy részét elveszítené: és a külsõ energia forrás nélkül nem érhetné el a végtelent!
Mindez egyenes pályán: ám bármely görbe pályán a két test hosszabb ideig tartózkodik egymás közelében, így a hatás nagyobb. Körpályán az ismétlõdés miatt a legnagyobb.
Most pedig képzeljétek el ezt egy fazék vízben, virslivel, a Naprendszerben, az univerzumban is, vagy pl. a flyby effektusnál.
Hogy képet kapjatok arról, mi az, amit a fizika és a csillagászat szerintem "ignorál"?
Hogy megértsétek a tehetetlen dühöt, ami néha elfog itt.
Mert ekkora figyelmetlenségük már szinte érthetetlen, és meg sem bocsátható.