Szóval, hogy megértsétek, miért vagyok óvatos a "tudománnyal", most egy kicsit más történetrõl mesélnék.
Matematikáról, ami számomra mindenek felett szentség.
1900 körül egy német gyáros szerelmi bánatában, fõbe akarta lõni a Nagy Fermat sejtést, izé önmagát. A megadott idõpont elõtt azonban beleolvasott a Nagy Fermat sejtésbe, és inkább egy végrendeletet hagyott annak, aki a többszáz éves rejtvényt megfejti.
A végrendelet 1907-2007 között tekintélyes summát jelentett volna a gyõztesnek.
Természetesen mind a 6 Mrd ember jelentkezett, de hogy- hogy nem, 1980 -ig senki nem tudta még kitalálni se.
Nagy blamage ez az emberiségnek, fõképpen a matematikának. Hát nekilódultak, kitaláltak egy problémát, amit egyikük végül megoldott- az volt tehát a híres Fermat sejtés megoldása. Éppen idejében jött, hogy megnyílt az emberiség tyúkesze? Felnõtt végre?
Valójában azonban az történt hogy nem a Fermat sejtést, hanem egészen mást oldottak meg! Addig játszadoztak a problémával, amíg megfelelõen át nem szabták!
Mert azt bizonyították be, hogy nincs egész értékû megoldás.
Ezzel szemben Fermat azt állította, hogy van, de "nem írható le, mert (irracionális) egész szám, végtelen, nem ismétlõdõ".
Nem fér el a margón!
Na már most, ez a kis csúsztatás nagyon bejött, a blamage veszély megszûnt.
Sajnos azonban, nem teljesen, mert én viszont bebizonyítottam, hogy Fermatnak volt igaza!
És a vélt félmegodással egy sor fontos matematikai probléma is feledésbe merült.
Miután hasonló jókat tapasztalok a fizikában, csillagászatban, mûvészettörténelemben, azért próbálom felhívni a figyelmet az önálló gondolkodás szükségességére.