A lokális gazdaság bizonyos területeken igen jól mûködne, más területeken meg nyilván nem. Számítógép-processzort vagy harddisk-csapágyat nem biztos hogy minden kis ország gyártani fog. Viszont a mezõgazdasági termelésben a jelenleginél sokkal nagyobb szerepe kellene hogy legyen. (És ne feledjük, hogy a mezõgazdasági termékek nagy tömegû, nagy szállítási kapacitást igénybevevõ termékek)
Elrettentõ példa az, amit az EU mûvel a gyarmatokkal a mezõgazdasági kvóták ügyében. Hadd ne minõsítsem, mert nem akarok nagyon csúnyán beszélni.
A cukorgyáraink és a konzervgyáraink gyakorlatilag felszámolva, az állattenyésztés és a tejtermelés lerohasztva, az EU most épp ketrecharcosi babérokra tör (úgy értem tyúkketrecharcosi)
Lehetne hosszasan sorolni (autóbusz-gyártásunk, hajógyártásunk, vasúti vagon és mozdony gyártásunk, háztartási gépgyártásunk, stb...), de itt témán kívüli.
Ami miatt mindezt leírtam: a szállítás jelentõs megdrágulásával mindenképpen nõni fog a lokális gazdaság szerepe. Reménykedjünk abban, hogy nem a kora-középkori önellátó kisparaszti gazdaságok szintjére fogunk visszasüllyedni.
A szállítási költségek emelkedésén túl a technikai fejlõdés is változtathat a ma érvényes gazdaságossági adatokon (a lokális gazdaság lehetõségeirõl). A robotizálás lehetõvé teheti (hogy tényleg teszi-e, abban nem lehetünk biztosak, de a tendenciák elõrevetítésébõl ez remélhetõ) szóval a robotizálás gazdaságossá teheti olyan termékek elõállítását, amelyeket ma csak hatalmas üzemcsarnokokban lehet megfelelõ minõségben gyártani (pl. pont az elõbb említett harddisk-csapágyakat, de ide tartozhat még sok modern preciziós termék).
Az nyilvánvaló, hogy a krómbányászat és kohászat (és társai) soha nem lesz lokalizálható.