Továbbra is probléma a blokkok hûtése. A használt fûtõelemek radioaktivitása ugyanis igen nagymennyiségû hõt termel.
Emlékezetem szerint pár konkrét adat, egy kissé más tipusú erõnûbõl. A paksi blokkok HÕteljesítménye kb. 1400MW (ebbõl lesz azután a 450MW-elektromos a kb. 31% hatásfokkal)
Amikor egy blokkot leállítanak, vagyis a láncreakció megszûnik, a radioaktív bomláshõ teljesítménye kb. 25MW. Amikor a reaktort (kb. 1 hét mûlva) kinyitják, akkor kb. 4 MW hõtermelés van. Ezt kell a hûtõrendszernek eltávolítania.
Az üzem közben (amikor magy a láncreakció) folyamatosan keletkezõ és elbomló radioaktív anyagok menntisége ARÁNYOS a zóna hõteljesítményével. Vagyis egy 1000MW-elektromos teljesítményû blokk esetében (a hatásfokuk eléggé egyforma, 30% fölött kicsivel) a radioaktív bomláshõ kb. arányosan nagyobb, úgy 50-60 MW, közvetlenül a láncreakció leállása után.
A probléma az, hogy itt a hõmérsékletnek nincs lyan felsõ határa, mint egy vegyi tûz esetében. Ha pl. olaj ég, az soha, semmilyen körülmények között nem tud magasabb hõmérsékletet létrehozni, mint maga a láng.
A radioaktív bomláhõ viszont addig emeli a hõmérsékletet, ameddig a keletkezõ és a távozõ hõteljesítmény egyensúlyba nem kerül. Ez igen veszélyes lehet, mert az az acéltartály bizony nincs teljesen biztonságban.
Egyetlen megoldás van: hûteni vízzel, hûtei és hûteni! Amíg a fûtõelemrudak egyben vannak, nagy baj nem történhet. Ha viszont szétesnek, az nagyobb kibocsátást is eredményezhet, ráadásul egy tisztázatlan geometriájú fûtõelem-halmazra vizet (=moderátor) önteni, az eléggé rizikós, ha a láncreakció foltokban beindul, akkor a lötty bizony kiforr (=nagy radioaktív pöffök). De még ez is kisebb baj, mintha a tartály alja átolvadna.
A környeztebe kijutott radioaktív anyag belemosódhat az óceánba (ez viszonylag elhanyagolható rizikó) és kipuffoghat a levegõbe is. Ez utóbbi a kellemetlenebb.
Van azonban két lényeges különbség Csernobil és Fukusioma között:
-- A kiszabaduló radioaktivitás mennyisége és fõleg a minõsége messze elmarad a csernobilitól. (Szerencsére általában a legkevésbé veszélyes izotópok (H3, jódok) a legillékonyabbak, és a legveszélyesebbek (Sr90, és még sokkal inkább a transzuránok) pedig a legkevésbé illékonyak.) Csernobilban valamennyi izotóp nagy mennyiségben távozott a szétesett blokból, itt a kevésbé illékony, ifgen veszélyes izotópok elszökése nem várható)
-- A most kiszabaduló gázok nem rendelkeznek azzal a hatalmas hõenergiával, amit Csernobilban a több ezer tonna égõ grafit okozott. Emiatt ezek a gázok csak nagyon lassan, gyakorlatilag elhanyagolható mértékben szivárognak keresztül az ún. inverziós rétegen, ami a meteorológiai viszonyoktól függõen 60-1500 m magasságban (általában valahol középtájt) van. Emiatt a csernobili balesetre jellemzõ gyors globális terjedés itt nem lép fel.