Nagyon szépen köszönöm a linkeket, az elsőt ki fogom próbálni.
A többire sorrendben reagálnék. Mivel ős X-Universe látogató vagyok, így sikerült felvennem a sztori fonalát. Értem, hogy miért ellenséges a PMC, én csak azt kifogásoltam, hogy mikor rám lőttek és én meg visszalőttem olyan üzeneteket kaptam, mintha ok nélkül én kezdeményeztem volna a csetepatét (mint amikor egy neutral hajóra vagy állomásra lősz rá), pedig nem, egyáltalán nem viselkedtem előzőleg erőszakosan.
A fő sztorit mindenképpen meg akarom csinálni, mert mindig érdekelt a sztori a korábbi játékokban is, majd utána jöhet a freeplay. A Rahanasom tudtommal kereskedő hajó volt, nem hadihajó, mégis kipipálták. Végig az a parancs volt neki aktív, hogy kövessen engem, tehát mikor DeVries először megnyílt még mindig ez a parancs volt érvényben, mégsem jött utánam, egyszerűen eltűnt, nem értem hol hibáztam.
Az állomásos sztorit nem tudtam, azt hittem mindenképpen maxra kell scannelnem, hogy az összes fajta árú és küldetés elérhető legyen, így már nem annyira elkeserítő a szitu, köszi az infót. Insider embereket itt-ott már sikerült szereznem, miután teljesítettem a smalltalk opciókat, ez a minigame még jópofa is és nem tart 20 percig.
Értem, hogy teljesen új játék, de én nem is az X3-al kezdtem, hanem a legelső X-BTF óta ezzel a világgal tartok, így nem idegen tőlem, hogy csak egy hajót irányíthatok sajátkezűleg, X-BTF-ben is így volt, a Rebirth sok szempontból így visszatér az eredeti szellemiséghez, nincs is ezzel semmi baj, ezt nem is kifogásoltam. A bonyolult UI sem probléma, imádtam elveszni a korábbi részek menüiben is, mindennek megvolt a helye és viszonylag jól ki volt dolgozva, itt is úgy tűnik, hogy ez a része rendben van.
A lebutítást a következőkre értem:
- Bár még csak nevetséges 9 órát öltem bele, de már most látom és a térképeket tanulmányozva is evidens, hogy sokkal kevesebb rendszer van, sokkal kisebb a bejárható világ, két komplett faj hiányzik (Boron, Paranid), tudom a sztorit, hogy miért, bullshit, így volt kényelmes, a sztorit a készítők írják, majd biztos jönnek DLC-kben 2022-ig.
- Sokkal kevesebb fegyver, annyira nem egyediek, mert a pulse maser és a particle repeater között működésben nem sok különbség van, a plasma cucc is egy egy síkú lassú gombóclövő, ami jópofa az Inertial Hammer ami egy űrshotgun gyakorlatilag. Az egyáltalán nem igaz, hogy a korábbi részekben nem volt lényegi különbség a fegyverek közt, sokkal több kategória volt, ajánlom figyelmedbe a TC-hez megírt guide-om, még biztosan elérhető a TC topicjában. Emlékszem órákat szántam arra, hogy kiszámoljam a PSG és PBG területre ható fegyverek effektív sebzését különböző hajókon és távolságokon, hol van ehhez képest a mostani állapot?
- Rakéták dettó, bár itt még nem próbáltam az összeset, de nagyon kurta az összesnek a hatótávolsága.
- Az ellenséges vadászok harc közben összesen kétféle manőverre képesek, vicc milyen könnyen lehet őket lelőni, csak idő kell hozzá, mert a fegyverek amúgy gyengék. Azzal például totál nem tudnak mit kezdeni, ha megállok egy helyben, elég bénán manővereznek akkor körülöttem.
- Az űrhajó típusokból sokkal kevesebb van, mint korábban, de persze ez nagyban köszönhető annak is, hogy két komplett faj ki van hagyva és a Splitek is csak mutatóban vannak, hogy ne felejtsük el őket teljesen.
- A nagy hajók és állomások nagyon szépen ki vannak dolgozva, de a kicsik viszont nem, minden új vackot körbe kukkolok F3-al és a kisebb hajók szerintem részlet gazdagabbak voltak az X3-ban és folyatásaiban.
- Ha már hajók, az évtizedes M1, M2...M8 rendszert mi a fenének kellett elhagyni? Persze, új játék, hallottam már a mesét, az X-BTF után az X2 is gyökeresen új volt, de ehhez akkor sem nyúltak, most meg minek? Totál összezavar a jelenlegi rendszer. Tudom, van rá mod, ami visszaállítja azt a nevezéktant. De ha már itt tartunk a korábbi hajó típusokból is csak a Xenonok maradtak meg, és a Katana, kérdem én hol van egy Colossus, ami meghatározó és központi hajótípus volt amióta az X-Univerzumban játszani lehet még akkor is, ha minden játékban lecserélték a modelljét? Vicc.
- Bár még nem próbáltam sok mindent, de repülés jellegű parancsokból mintha kevesebb lenne, mint korábban.
- Jöttek be új funkciók, sok is, de sok ki is esett, nincsenek műholdak, WTF?
- Egyszerre csak egy fegyverrel lehet lőni? Mint valami tucat FPS-ben? Mi ez már? Az előző részekben volt egy fasza grouping, négyféle állapotot el is lehetett menteni, itt ez nagyon hiányzik.
- A nagyobb hajóknak nem lehet egyéni parancsokat adni, hogy melyik lövegtoronnyal mit csináljanak vagy legalábbis én nem találtam meg.
- Kevés fajta szoftver.
De hogy írjak a pozitívumokról is.
Amik nagyon tetszenek:
- Pajzs effektek végre vannak.
- Néhány új hang effekt eszméletlen milyen jó lett.
- Lehet űrállomásokon császkálni, még ha szinte minden állomás is ugyanúgy néz ki és repetitív lesz egy idő után, egyelőre még élvezem.
- Bejön ez az egy hajós és legénységes móka, sokkal életszerűbb, mint a korábbi, minden hajód automata, a flottádban egy lélek nem szolgál megoldás. Jó ez a Skunk is, de egy rohadt turret azért elfért volna rajta, na meg a fegyveres részével nem vagyok kibékülve, amit feljebb írtam.
- Side küldiből mintha többféle lenne, még csak néhányat csináltam, de tetszettek.
Kérdés:
Úgy láttam, hogy a hordozókba mintha csak drónokat lehetne pakolni, a vadászokat nem lehet beléjük gyűjteni?
Hogy fog működni a Skunkon a jumpdrive? Csak rendszerek közt lehet ugrálni? Moddal gondolom van mindenféle szofisztikált free meg focused jump lehetőség, de megpróbálom minél kevesebb moddal tolni az elején, már így is sokkal többet használok, mint anno a korábbi részekhez. Ha belegondolok a TC-hez talán csak két modot használtam az évek során, itt meg máris hatnál járok, pedig épp hogy csak elkezdtem a játékot.