Nekem egy Fractal Define R5-öm van, ami kicsit hasonlít is erre.
Oldalt és felül hangszigetelés, elöl és alul porszűrő.
Szépen meg is vettem hozzá a dolgokat, aztán kiderült, hogy annyira mégsem jó. A tetejéről kiszedve a hangszigetelést oda került a 280-as hűtő 2 ventivel. Így pont maradt egy 140-es lyukas hely, mivel a GPU hűtőjét a hátuljára tettem. Az is volt a tetején, de úgy sem volt jó. A legtöbb levegőt a hátsó rácson szívta be és nem elöl a porszűrőn, hiába van ott is két venti. Így átkerült hátra ez a hűtő. Alulról kevés levegőt húz be, de elölről jó sokat. Így jó a vinyók és az alaplap hűtése is.
Viszont a nagy hűtő miatt ki kellett szednem az 5,25"-os tartókat, így optikai meghajtót nem tehetek bele. És ott is elég jól szívja be a levegőt a réseken.
Ráadásul a tetejét úgy csinálták meg, hogy nem csak az alaplap tartóig rácsos, hanem mögötte is. Vagyis van egy 2 cm széles hosszú csík, ahol simán be tud hullani a por.
A ház nem volt túl olcsó, 110€ körül volt, sok jót olvastam róla, de még egyszer biztos, hogy nem ezt venném.
A lényeg, hogy felül nincs hangszigetelés a hűtő miatt, így ott a leghangosabb. A fentről lehulló por ellen pedig tettem a tetejére egy elszívó szűrőt, így elég kevés por jut magába a gépbe, de azért így is porosodik.
A ház csatlakozók ráadásul elöl a tetején vannak, amikbe rendesen hullik is a por, mert semmilyen védő nincs hozzá.
A képek alapján a ház nagyon modulárisnak tűnt, de az összkép nálam mást mutat.
A nyákra hulló por még mindig nem olyan veszélyes, mint a csatlakozókba hulló por. Ebből a szempontból az álló ház a jobb. Bár a légáramlat így is oda viheti, de mégis kevesebb marad az elektronikán is. Akár a porcicákon is áthúzhat az áram, ha sok összejön a csati vagy IC lábainál.