Alapvetően inkább csak a spawning rendszerre akartam utalni, vagyis, hogy az adott küldetéshez nem az adott frakció készletéből veszi a hajókat, hanem azok "csak úgy létrejönnek" (ahogy ezt az X3TC-ben a sorozatszámok alapján azonosítani is lehetett), ez bizonyos szempontból előny, bizonyos szempontból hátrány. Illetve arra, hogy az Egosoft ténylegesen támaszkodik a modderek munkájára, vagyis bizonyos dolgokat átvesz tőlük, illetve bizonyos dolgokat már nem tesz bele a játékba, hiszen van rá népszerű mod (nyilván ezt a mondatot nem neked szánom, hiszen "jóval régebbi motoros" vagy annál, csak az újaknak biztatás, esetleg ha nem tántorítja el őket a régebbi grafika, akkor esetleg korábbi X-eket is kipróbálhatnak, az igen csak jó mod támogatás miatt, egyébként is a X3 TC, és AP most kap valamilyen grafikai "ráncfelvarrást", ha ezek "elfeledett" játékok lennének, akkor az Egosoft nem tenne bele energiákat a fejlesztésbe). A"diplomáciát" egyébként aktívan gyakorolom, pont ezért bosszant ez a nem jól átgondolt, és implementált "teladi kérdés", ami egyszerűen véglegesen nem oldható meg: mert +30-as viszonynál is támadni fogják a hajóimat, tehát ez nem megoldás. A másik lehetőséget meg nem engedi meg a "vanilla" játék, hogy véglegesen kiírsd a két problémát okozó frakciót. Ezért jelenleg az a félmegoldás működik nálam, hogy a viszonyok az érintett frakciókkal TU +30, UA +23, és Cartel +23 és kivontam a csapataimat a teladi területről, hogy ha már a TU nem tart rendet, akkor azt majd a Xenonok megteszik. Nem tudom, hogy valójában működik-e a dinamikus világ (vagyis, hogy a xenonok részben lefoglalják az UA, és Cartel hajókat), vagy csak a véletlenek hozták így, de amíg bent volt a flottám (és ritkítottam a "valódi" (vagyis nem a küldi miatt bespawnolt) xenonokat, addig egy játékbeli nap alatt 10 támadás történt az átmenő kereskedő hajóim ellen, azóta viszont csak egyetlen egy. Azért "lovagolok" ezen a teladi ügyön annyit, mert ez az egyetlen terület a jelenlegi játékállásomnál, ahol valós veszélyben vannak a kereskedőim. Mert egy K elől alaphelyzetben egy Sanahar (és talán egy marauder phoenix is), meg tud lépni, egy Lyramekron meg le tudja győzni. Egyébként sem flangál belőlük túl sok, mert a xenon invasiont szándékosan nem triggereltem még (nem válaszoltam az automatikus segélykérő üzenetre). Amivel azért vitatkoznék, hogy a hajók olyan szép számmal állnának rendelkezésre a "vanilla" játékban, mert bizonyos kategóriákat igen kevés hajó képvisel: pl.: a Stromvok kategóriájában egyáltalán nincs alternatíva, ugyanez igaz a Olmekron, Fulmekron kategóriájára is, az Arwan-t nem vehetjük ide mint alternatívát, mert nem romboló, hanem csúcskategóriás drónhordozó.