A távolsági "világcsúcs" az optikai célzással, manőverező célpontra: 25,600 m (28,000 yd) és a Scharnhorst tartja a Glorious CV-vel szemben (hasonló távon az angolok egy afrikai kikötőben lehorgonyzott franciskát találtak el), de ez is 6 percnyi belövés után!
Tehát nem úgy kell elképzelni a tengeri tűzpárbajokat, hogy egyből a lemezt karcolgatták, hanem szép lassan, fokozatosan, egyre közelebb és közelebb csúsztak a becsapódások a célponthoz - már, ha egyáltalán helyesen tudták azonosítania becsapódások vízoszlopainak az "elkövetőit", több hajó esetén...
Aki szerencsésebb volt és előbb talált, mint meglepetésre az oroszok Csuzimánál, az kezdte az aprítást - az oroszok a robbanótölteteikben nem fekete lőport használtak, így több találatukról nem is szereztek tudomást, mert az a hajó belsejében robbant és nem adott látványos visszajelzést, ami elkeserítette és állandó, teljesen felesleges korrigálásra késztette az ágyúk kezelőit (amíg a fedélzeti tüzek és azok füstje miatt lehetetlenné nem vált a célratartás) -> ilyen "apróság" miatt is elúszhat egy csata... (jó, ott már a fel- és a hozzáállással is gondol voltak, de ez most mellékes)
Azaz, egy komplex rendszert jelentett az ágyúval eltalálni az ellenfelet, amiben a látási viszonyoktól kezdve a távcsövek és a legénység minőségéig az adattovábbítás módján keresztül, rengeteg dolog beleszámított.
A radar nagyon kitolta az érzékelési távot, sokkal pontosabban és hamarabb kaptak (új) lőelemeket, akár olyankor is, amikor az optikai célfelderítés lehetetlen lett volna, így nagyban fokozva a hatékonyságot.
Az első világháborúban már magának a becsapódások tulajdonosainak elbírálásban gondok adódtak, ha több hajó vett célba egyet, ami akár el is lehetetlenítette az adott cél eltalálását, amit a közvetlen irányzású lőtávon belüli lövöldözéssel képzeltek el egyesek orvosolni, míg mások különböző célpontok megadásával próbálták meg ezt kiküszöbölni - a korabeli, hajók közötti kommunikáció sebessége és hatékonysága ismét egy misét megérő téma...
Az angolok meg egy egészen másik tészta.
Miután John Fisher újra megtanította célozni és így egyből 2-3x-osára növelni a hatékony lőtávolságot - amíg a többiek is fel nem nőttek hozzájuk e-téren: a flottáknál vaskalaposabb intézmény nem létezett akkoriban - , egyszerűen teletömték a hajóikat munícióval - ez szó szerint értendő - és ami a csövön kifér módon lövöldöztek: a becsapódási arány romlását a lövedékek számának növelésével gondolták ellensúlyozni, hovatovább fokozni is azt.... (azok a régi, szép hagyományok - az angol tüzérek gyorsasága, de inkább a taktikájuk - testre, emberre mennek és nem a vitorlákra - , sokáig volt "világverő")