Kétségtelen: a galeassz az evezős gálya és a vitorlás galleon közötti kompromisszum volt. Egy olyan
vitorlás hajó, amelyen megtartották az evezőket, hogy így biztosítsák a széliránytól független mozgás
szabadságát. Hogy helyet biztosítsanak az árbocok számára és a kötélzet kezeléséhez, a galeasszákat
nagyobb szélességgel és mélyebb merüléssel kellett építeni, mint a gályákat. Kompromisszumos jellegükből fakadóan azonban elkerülhetetlen hibáktól szenvedtek: a módosított gálya-test miatt a méretük ugyan nagyobb lett, de még mindig túl csekély merülésűek voltak ahhoz, hogy a nagy nyílt tengeri vitorlások hatékonyabb négyszögletes vitorláival szereljék fel őket (az azokba belekapó szél a kis
merülés miatt felboríthatta volna őket), így aztán képtelenek voltak elérni az igazi gályák sebességét
és manőverező-képességét. Az evezősök nagy száma a galeasszákat és a gályákat – az ellátás és a
készletek szempontjából – ráadásul a legdrágább hajókká avatta. Már a REAL fedélzetén (Don Juan
zászlóshajója Lepantónál) is mintegy 250 evezős dolgozott, de a 400 fős legénység sem volt szokatlan:
a La ROYALE legénysége 1 001 főt számlált (452 evezőst, 350 katonát, 60 matrózt, 40 evezősfelvigyázót, 36 tüzért és 63 egyéb szolgálattevőt és tisztet). A gálya és a galeassz ennek köszönhetően
még azután is a legnagyobb befektetésnek számított, hogy a hajókon foglyokat (gyakran elítélteket)
alkalmaztak az evezők kezelésére: a sok embernek ugyanis nagy mennyiségű ételre és friss ivóvízre
volt szüksége, ezért a gályák nem tartózkodhattak sokáig a tengeren. Mindent egybevéve: csaknem
három évszázados történetük végén nem csoda, hogy eltűntek a világtengerekről.